Ha a szovjet filmgyártásra gondolunk, valószínűleg olyan alkotások jutnak az eszünkbe, mint a Patyomkin páncélos, a Ballada a katonáról, vagy Andrei Tarkovsky teljes életműve, és a horror műfajára még véletlenül sem gondolnánk. Pedig az orosz és ukrán néphagyományok legendái és mondái számtalan szörnyű alakkal és rémséges történettel büszkélkedhetnek, amik remek táptalajt biztosítottak a művészetnek is. Talán az sem véletlen, hogy az egyik ilyen népi hiedelemből maga a nagy Nyikolaj Vasziljevics Gogol írt elbeszélést, amit 1967-ben filmre is adaptáltak hazájában.

Gogol eredeti műve 1835-ben jelent meg a Mirgorod kötet részeként, ami tematikájából fakadóan költői módon dolgozta fel az ukrán hiedelmek és legendák, valamint a patriarchális-nemesi életformának, beidegződéseinek és szokásainak világát, nem nélkülözve a szerzőre jellemző groteszk humort. Természetesen egy ilyen szórásból nem maradhatott ki egy igazi néphagyományokból táplálkozó rémhistória sem. Ahogy maga Gogol is állítja: „Az egész elbeszélés egy népi legenda. Semmit sem akartam változtatni rajta, és ugyanazon egyszerűségében mesélem el, mint ahogyan hallottam.” A Vij egy igazi vérbeli kísértethistória lett, ami a környező népek boszorkányhiedelmeit és a kisoroszok mondabeli démoni figurájának történeteit dolgozza fel, aki egyben a címszereplő Vij is, aki a gnómok vezére, kinek szemhéjai és szempillái egészen a földig érnek, és tekintete pusztító hatalommal bír. Az elbeszélés mód is teljesen a népmesék struktúráját követi.

Egy bentlakásos papnevelde növendékei a nyári vakáció kezdetével szinte azonnal szétszóródnak a környéken, hogy kiélvezzék a szünidő minden édes pillanatát. Hárman közülük az egész napos mulatozás után a szabad ég alatt éjszakázást elkerülve rákényszerülnek, hogy egy visszataszító és különös idős asszonynál kérjenek szállást. Az öregasszony külön szállásolja el mindhármukat, de egyiküket, Khoma Brutust, a filozófust, az éjszaka folyamán megbűvöli és egyszerű hátas állatként használva a diákot, átlovagol vele az éjszakai égbolton. Miután Khoma ráébredt, hogy egy boszorkánnyal van dolga, és miután biztonságosan földet értek, puszta önvédelemből, és hitbuzgó meggyőződésből, egy fahusánggal agyonveri az öregasszonyt. Csakhogy haldoklása közepette a vén boszorka egy gyönyörű, fiatal lánnyá alakul át. A meghökkent Khoma visszasiet a papneveldébe, ahol viszont másnap közlik vele, hogy egy gazdag földbirtokos leánya a halálán van, és utolsó kívánságaként azt kérte, hogy név szerint Khoma Brutus adja fel neki az utolsó kenetet. A fiatal filozófus hiába ellenkezik, a földesúr emberei magukkal viszik, de a birtokra érve már azzal kell szembesülniük, hogy a lány elhunyt. Khoma számára viszont sokkal megrendítőbb az a felfedezés, hogy a földesúr lánya az a boszorkány volt, akivel ő előző este találkozott. Ám a kötelességét így is el kell végeznie, és a lány apja arra utasítja, hogy három éjszakán át virrasszon gyermeke mellett és imádkozzon a lelkéért. Ez a három éjszaka viszont Khoma számára maga lesz a földi pokol.

Gogol a rá jellemző cinikus humorral fűszerezte a történetet, ami még ad is egy sajátos ízt a hétköznapi orosz, és kozák élet bemutatásának. Leírásai tökéletesen mutatják be ezt a világot, és érzékeltetik annak minden egyes momentumát, mintha csak benne élnénk. Sokan tartják azt a nézetet is, hogy Gogol a történet filozófus főhősének személyében a saját személyes tragédiáját fogalmazta meg és egyben vetítette is előre. Néhány ilyen áthallás jól észrevehető, de nem ez a történet központi gerince. Mert végeredményében még is csak egy rémhistóriáról beszélhetünk, ami teljesíti is minden egyes feladatát, és még a mai napig is hatásos tud lenni. A diákok randalírozása, és a kozákok kocsmázással tarkított útja kellemesen mulatságos pillanatok, kicsit még ismerős is lehet valamennyire maga az életérzés. Ellenben amikor megkezdődik a három éjszakás virrasztás, az már igazi horror. Rideg, velőtrázó, kísérteties események veszik kezdetüket, amik manapság lehet már nem annyira ijesztőek, de egy kellemesen borzongató hatást még mindig képesek nyújtani. Maga a címszereplő, Vij, csak a harmadik éjszakán teszi tiszteletét a boszorkány hívására; jelenléte rövid életű, ám annál maradandóbb.  Első alkalommal még volt szerencsém vidéken, az éjszaka közepén olvasnom az elbeszélést, és minden bizonnyal ez is jelentősen hozzáadott az élményhez, de az a bizonyos hatás akkor is megvolt. Hazai vonatkozásban pedig maga Szerb Antal úgy vélekedett erről a műről, hogy a világirodalom egyik leghátborzongatóbb kísértethistóriája. Kell ennél jobb ajánlólevél?

Már Mario Bava 1960-as A démon maszkja című filmje is Gogol művét használta alapnak, viszont a két alkotásnak jóformán semmi köze nincs egymáshoz, Bava csak bizonyos elemeket emelt át. Az első regényhű adaptációra 1967-ig kellett várni, ami a szovjet anyaföldön is születhetett meg. Konstantin Ershov, Georgiy Kropachyov voltak azok, akik vászonra álmodták Gogol rémtörténetét, és a lehető legnagyobb tisztelettel nyúltak az alapanyaghoz. Mai napig ezt tartják az első szovjet horrorfilmnek, de ehhez mérten az elkészítése sem ment olyan könnyen és gyorsan. Ehhez szerencsére a rendezőknek sikerült meggyőzniük a szigorú filmes és cenzori bizottságokat, hogy egy ukrán folklór-történetet visznek filmre, így kicsit szabadabban mozoghattak. A horror jelenetek többsége viszont így is visszafogottabb lett, mint ahogy a készítők eredetileg elképzelték, részben a szigorú szabályozások, részben pedig a rendelkezésükre álló technikai megoldások korlátozottsága miatt.

Ám minden nehézség ellenére, a rendezőpárosnak sikerült egy igazán emlékezetes és különleges filmalkotást letennie az asztalra. Filmjük végig követi az alapművet, egyetlen fontosabb momentumot sem hagy ki, vagy változtat meg. Mi több, annak eredeti szellemiségét is hibátlanul sikerült átültetniük a mozgóképre. Gogol művében központi szerepet töltenek be a hétköznapi szereplők és azok életvitele és ez itt sincs másképp. A film első felében nagyrészt ezekbe az egyetemista, és kozák nemesség hétköznapjaiba kapunk bepillantást. Ezek a részek eléggé mulatságosra és teljesen átérezhetőre sikerültek. Van az egésznek egy természetes életszaga, és az egyetemisták duhajkodását, a kozákok lerészegedős beszélgetéseit, és a vidéki tanyasi élet szépségeit még mai fejjel is teljesen át tudjuk érezni. A karakterek végig hitelesek, még a legutolsó mellékszereplőre sem lehet egy rossz szavunk sem, ami még nagyon autentikus megjelenésükben és ruházatukban is tetten érhető. A humor lényeges szerepet tölt be, ami részben a hétköznapi élet nehézségeinek kifigurázására szolgál, és részben egy könnyed romantikus hozzáállást is megteremt ehhez az életvitelhez. Az ember már szinte el is felejtené, hogy milyen történettel áll szemben, egészen a boszorkány megjelenéséig, és a három éjszakás virrasztás megkezdéséig.

A szinte már hű korrajznak is felfogható történeten szép lassan eluralkodik az álomszerű, fantasztikummal dúsított cselekmény, ami fokozatosan vezet át minket a rémhistóriák földjére. A történet viszont megmarad a maga meseszerűségében, csak a végére egyre hátborzongatóbb küllemet ölt. Mind a rendezés, a színészek és a díszletek is inkább keltik azt a benyomást, mintha egy élőszereplős népmesét néznénk, még ha a végeredmény eléggé furcsa is néha. Mert talán ez az egyik szó, amivel jól lehetne jellemezni a filmet; a Vij ugyanis valóban egy furcsa film. Zseniálisan és egyben már zavarba ejtően keverednek benne a korábban tárgyalt hétköznapi vidéki életet bemutató és rémálomszerű epizódok, és maguk a horrorjelenetek sem mondhatóak nagyon megszokottnak. A végeredményhez rengeteget hozzátesz a látványvilág és a technikai megvalósítás is, amik nélkül lényegesen kevesebb lenne a film. Bár néhányuk napjainkra kicsit megfakult, és például egyes esti jelenetnél jól látható a festett háttér, hatásuk még így sem elhanyagolható, és képes egy olyan atmoszférát és élményt nyújtani, amit sok mai film is megirigyelhet. Az effektek forradalmian újítok voltak a maguk korában, elég csak megemlíteni Khoma és a boszorkány éjszakai repülését, vagy egy részeg hallucinációt, ahol az egyik szereplő háromszor is felbukkan egymás mellett. De ami mind technikailag és mind hangulatilag felteszi a pontot az i-re, az a templomban játszódó három éjszaka. Maga a templom belső díszlete is iszonyatosan nyomasztóra és hátborzongatóra sikerült, és ehhez jönnek még hozzá az ott történő természetfeletti események is. Khoma rettegése, és a boszorkány támadásától való fenyegetettsége végig átérezhető, és ha már manapság nem is tud félelmet kiváltani, egy kellemesen borzongató hatásra mindenképp számíthatunk. Ellenben az utolsó, harmadik éjszaka, az talán még ma is képes rémálmokat okozni az arra fogékony nézőknek. Egyértelműen ez a legfélelmetesebb és leglátványosabb megnyilatkozása a természetfeletti erőknek, ami több tucat démon, gnóm, lidérc, és egyéb szörnyű alak felbukkanásával jár. A maszkok és jelmezek még most is hatásosak, csak nagyon kevésnél érződik a műviség, de az összkép még ezt is tudja feledtetni. Egyedül Vij megvalósítása, amin kicsit még fanyalogni tudok, de Khoma-val való találkozása így is rendkívül feszült és katartikus pillanat.

A főszereplő filozófus növendékünket megszemélyesítő Leonid Kuravlyov kiváló munkát végzett a szerepben. Khoma végig átérezhető, kedvelhető és sajnálható figura, akiért végig tudunk izgulni. Lényegében ő csak egy szerencsétlen lókötő, aki csak véletlenül keveredik bele a természetfeletti hatalmak világába. Teljesen esendő figura, aki nélkülözi a tipikus filmes hősökre jellemző pátoszt, erőt és bátorságot, ezért elkeseredett küzdelme valahol már eleve bukásra van ítélve, de még is szurkolunk neki, és vele együtt borzongjuk végig a három éjszaka megpróbáltatásait. A boszorkányt megszemélyesítő Natalya Varley tökéletes választás volt a szerepre. Egy angyali szépség, aki első megjelenésénél, és még holtában is képes elbűvölni bárkit. Ellenben amikor megkezdődik az esti virrasztás, akkor megmutatkozik a démoni oldala is, és Varley hitelesen és hátborzongatóan ábrázolja a bosszúszomja boszorkány alakját. Van egy fajta groteszkség is az ártatlan fiatal szépség, és a vérszomjas gonosz ilyesfajta keveredésében. Ezek miatt pedig biztosan nem fogjuk elfelejteni őt, még jóval a film megtekintése után sem.

A Vij egy hibátlan irodalmi adaptáció, és egyben egy különleges, önállóan is kezelhető filmalkotás, ami mind a horror műfaj, mind pedig a szovjet filmgyártásnak egy igazi ékköve. Bár sajátos és furcsa stílusa lehet nem mindenkinek nyeri el a tetszését, de az elkötelezett rajongóknak mindenképp megéri tenni vele egy próbát.

Értékelés:   7/10

IMDb | mafab