Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy valami újdonságra vágyik. Ilyenkor a barátoktól, ismerősöktől hallott javaslatok alapján találkozhat olyan filmes gyöngyszemekkel, amik egyébként kívül esnének látókörén. Én általában nem zárkózom el az ilyen javaslatoktól, de mindig megnézem a trailer-eket is mielőtt nekiülnék egy-egy újabb darabnak. Ha az adott előzetes is meg tud győzni, akkor jöhet maga az alkotás. A trailer azonban különleges entitás. Megszületésének és létezésének csupán egyetlen célja van. Felkelteni a potenciális nézők érdeklődését. Ennek a célnak az érdekében pedig mindent meg is tesz. Olykor pedig egy olyan film képét festi nézői elé, amiben sokkal mélyebb rétegek lelhetőek fel, mint a valós produktumban. A trailer egy ígéret. Saját elvárásaink pedig nem többek a látottak által kiváltott tünékeny reflexációknál. Illúziók. Ilyen illúzió a Wildling is. Sokat ígér, de ezeknek csak a töredékét képes átadni nézőinek. Nem új és nem merész. Biztosra megy. Pedig abban a zsánerben, amiben versenybe lépett mindig volt és mindig is lesz potenciál…

Anna (Bel Powley – Mary Shelley /2017/, Gyilkos kitérő /2016/) és Apa (Brad Dourif - Halloween /2007/,  Alien 4: Feltámad a Halál /1997/) a külvilágtól elzárva élik mindennapjaikat egy erdőmélyi házban. Kapcsolatuk azonban nem a tipikus szülő-gyermek kapcsolat, hiszen a lány valójában fogoly. A férfi elzárva tartja a kislányt, tanítgatja, és ha szükséges ápolja is – állítása szerint – mindezt a lány érdekében teszi, ugyanis a környező erdőben egy szörnyeteg lakik, aki a kislányra vadászik. A „Wildling” ugyanis gyerekekkel táplálkozik és Anna az utolsó, aki életben van, ezért tilos kimennie. A lány azonban serdülő korba lép és elvágyódik szobájának jól ismert falai közül. A férfi öngyilkosságot követ el, a lány pedig kórházba kerül, ahonnan később a helyi seriff, Ellen Cooper (Liv Tyler – Hívatlanok /2008/, A Gyűrűk Ura /2001-2003/) ideiglenes gyámsága alá kerül. Anna előtt kinyílik egy addig teljesen ismeretlen új világ, azonban a titokzatos lény a nyomában jár és előle a lány soha nem menekülhet el…

A színészi játékkal, a vizuális effektekkel és úgy összességében a film megvalósításával szerintem nincs komolyabb probléma, a természet képei pedig egyenesen lenyűgözőek. Bel Powley kifejezetten jó választásnak bizonyult a főszerepre. A film a német rendező, Fritz Bohm első nagyjátékfilmje. Egy korrektül összerakott, élvezhető alkotás…

…is lehetne. De, és megint ott van az a bizonyos DE. Valójában ez egy minden kockázatot messziről kerülő, kiszámítható film. Egy olyan „Coming-of-Age” alkotás, ami ha merészebben nyúl a témához még akár igazán jó film is lehetett volna, hiszen maga a zsáner olyan filmeket is táborában tudhat, mint a Majdnem híres /2000/ vagy az Állj mellém! /1986/. Ez a film azonban nem több egy tisztességes iparos munkánál. Nincsenek igazi mélységei, a mindannyiunk által megélt problémákat csak felszínesen érinti, nem tudja eldönteni, hogy mi is valójában – hasonlóan főszereplőjéhez. Kezdetekben egy klausztrofób, nyomasztónak ható mozi, hogy átmenjen egy tini drámába, ami végül egy dark fantasy jellegű filmben csúcsosodik ki. Ez pedig számomra hatalmas csalódás, tekintve, hogy az egyik kedvenc rémalakom, a farkasember, mítoszát állították az alkotók a történet középpontjába. Sajnos valódi mélységek és kellő alázat nélkül, csak a felszínt kapargatják meg kissé, akkurátusan elkerülve azt, hogy a súlyosabb kérdésekkel kapcsolatban valódi, őszinte válaszokat fogalmazzanak meg.

Igazi „egyszer nézős” film. Se több, se kevesebb. Egy unalmas, borongós délutánra talán ajánlható, de mind a felnövéstörténetekben, mind pedig a farkasember filmek panteonjában találhatunk érettebb és komolyabb alkotásokat, amik jobban megérdemlik a figyelmet.

5/10

IMDb | mafab