Ha már szó volt róla, hogy mekkora csalódás volt a Hóember, akkor most jöjjön egy másik, rideg körülmények között, fagyos-jeges-havas tájon játszódó thriller, vagyis a Wind River. Mielőtt belemennék a film ismertetésébe, elemzésébe, muszáj megjegyeznem, hogy mennyire borzasztóan irritáló és buta ez a magyar cím/alcím. Istenem, hogy minden krimi/thriller címbe, amibe csak lehet, bele kell szuszakolni, a gyilkos, véres, vagy halálos szavakat... Kreativitás emberek, de a legjobb, ha ilyenkor hagyjátok az eredeti címet békében. Kiakadás vége.

Wind River egy indiánrezervátum nem túl barátságos klímával. Cory Lambert vadászként él itt, aki egyik portyája folyamán egy lány holttestére bukkan. Jane Banner FBI ügynök kapja meg az ügyet, aki arra kéri a férfit, hogy segítsen neki kideríteni, mi történt az áldozattal. Az idő pedig egyre sürget, hiszen, mint mondtam, nem túl szívderítő arrafelé az időjárás, a hó csak úgy ömlik és maga alá temeti a nyomokat.

A Wind River bebizonyítja, hogy nem kell ide csavaros, bonyolult történet ahhoz, hogy egy film működni tudjon. Ugyanis tényleg nagyon egyszerű a sztori, szépen haladunk a megoldás felé, ami sokkal szimplább, mint azt az ilyen filmeknél megszokhattuk. Taylor Sheridan azonban nagyon jó munkát végzett, mert azt az időt, amit a története túlbonyolítására fordított volna, inkább az atmoszféra megteremtésére irányította. Ezt pedig nagyon jól tette. Azt mondtuk, hogy a Hóember elég gyorsan elolvadt, na a Wind River viszont megfagyasztott maga körül mindent. Esküszöm fáztam az egész játékidő alatt, annyira gyönyörűen és jól használták a tájat és az időjárást, amiket főszereplőkké tettek. A zene pedig csak még inkább erősítette ezt az érzetet. Olyan volt az egész, mint amikor süvít a fogvacogtató hideg szél, ami csontig hatol.

Ám nemcsak a fogcsikorgató hangulat miatt olyan jó ez a film, hiszen kapunk igazán jól megírt karaktereket és egy nagyon emberi sztorit is, igen jó lezárással. Kezdjük a szereplőkkel. Cory igyekszik feldolgozni saját tragédiáját is, amire kísértetiesen hasonlít a mostani gyilkossági eset. Legalábbis annyira, hogy a hatása alá kerüljön a férfi. Jane-nek pedig egy nagyon kemény, férfias közegben kell megállnia a helyét, ahol nem fogadják éppen kitörő örömmel és fokozatosan kell kiérdemelnie a tiszteletet. Ráadásul mind a két szereplő nagyon hétköznapira, erősre sikerült, éppen ezért tényleg lehet velük azonosulni. Mint ahogyan a történettel is, ami mint mondtam egyszerű ugyan, de annál valóságosabb.

A színészekre egy szavunk nem lehet. Elizabeth Olsen szerintem az egyik legkiválóbb fiatal színésznők egyike, a Silent House óta az egyik kedvencem és itt sem okozott csalódást. Jeremy Renner pedig mindig meg tud lepni. Kicsit féltem tőle, hogy nem fogja tudni rendesen eljátszani ezt a súlyos terheket cipelő karaktert, de egészen elképesztő alakítást nyújtott. Mellettük pedig felvonultatják az összes ismert indián színészt, akiket csak össze lehetett trombitálni ehhez a filmhez (Graham Green nagy kedvencem). Teszem hozzá végre (!!!), ennek kifejezetten örültem, kiábrándító lett volna az összhatás, ha nem így tesznek, ugyanis nagyon fontos témát tár fel a rendező, amivel nagyon keveset foglalkoznak és amihez nagyon jól válogatta össze a színészeit, kihagyva a whitewashing részt a buliból.

Tehát a Wind River keveset markol, de sokat fog. Nem volt benne semmi erőlködés, semmi műviség, semmi üresjárat. Talán kicsit kevesebb lövöldözés még izgalmasabbá tehette volna, de ez inkább már ízlés kérdése. Az egyszer biztos, hogy okosan építették fel a történetet, nagyon odafigyeltek a hangulatra, lemászik a vászonról a reményvesztettség, a harc az idővel, a kitaszítottság érzete, az, hogy valójában ezek az emberek, akik itt élnek teljesen el vannak temetve és magukra vannak utalva. Éppen ezért Sheridan még egy nagyon erős társadalomkritikát is beemelt a filmjébe úgy, hogy nem nyomta le azt a torkunkon szájbarágós módszerrel, hanem csak a puszta, rideg valóságot mutatta meg nekünk, ezért mindenképpen plusz pontot érdemel. Tetszett, hogy nem akart mindent megválaszolni, nem akart felesleges összefüggéseket keresni, csak el akart nekünk mesélni egy nagyon valóságos, rideg és szívet tépő történetet, amihez a lehető legjobb helyszínt és környezetet választotta. A rendező forgatókönyvíróként már bizonyította tehetségét (A préri urai, Sicario - A bérgyilkos) és színészként is ismerős lehet (Kemény motorosok). A Wind River a második rendezése (az első az Ampulla volt) és igazán jó úton halad, az egyszer biztos, hogy én várni fogom a következő dobását. Aki pedig kedvet kapott a Wind Riverhez, annak azt ajánlom, hogy jól fűtsön be, takarókkal és forró teával/csokival helyezkedjen kényelembe és hagyja, hogy megborzongassák a szívét, de olvadást ne várjon, csupán némi melengető napfénnyel fognak szolgálni a film végére, de azt is csak egy pillanatra.

IMDb