Murdock: A Nyolcadik utas: a Halál 1979-ben meghódította a mozikat, és egyértelműen új irányt mutatott a horror műfajának is. Ez számtalan formában érzékelhető volt, többek között abban is, hogy gombamód kezdtek szaporodni a Ridley Scott klasszikusának receptjét majmoló űrlényes horrorfilmek. Ez persze sok igénytelen, vagy egyszerűségében zseniális és a maga keretein belül kultstátusznak örvendő filmet foglalt magában, mint például a Roger Corman kezei között elkészült Galaxy of Terror-t. De ide sorolható az 1982-ben készült Xtro is, ami igazi kultstátuszt vívott ki a VHS korszakban. Elsőre könnyen le lehetne rendezni azzal, hogy csak egy újabb igénytelen és ötlettelen rémfilmről van szó, ami részben valamennyire igaz is, de jobban megnézve már nem ennyire könnyű a helyzet.

A kis Tony (Simon Nash) éppen édesapjával, Sammel (Philip Sayer) és a család kutyájával játszik egy napsütötte délután, amikor is váratlanul minden elsötétül, és egy ismeretlen erő, különös fényjelenségek kíséretében elragadja Samet. Három év telik el, de Tonyt azóta is rémálmok kínozzák az esetről, de persze apjáról mindenki azt gondolja, hogy csak szimplán lelépett. Az eltelt idő alatt az anyja, Rachel (Bernice Stegers) is összejött egy másik férfival, Joe-val (Danny Brainin), és egy fiatal, francia nevelőnőt is felvett a házimunkába való besegítésre. Viszont a sok éves csend után, az idegen erő visszatér, és egy felettébb visszataszító kreatúrát hoz magával a földre. Ez a kis lény, miután meggyilkolt egy fiatal párt, akik miatt cserbenhagyásos gázolás áldozata lett, beszökik egy közeli házba és kérdés nélkül megtermékenyíti az ott lakó nőt. Az alig egy óra lefolyású terhesség végén maga a rég elveszett Sam születik meg, teljes életnagyságban. A csodával határos módon előkerült apuka felkeresi családját, hogy újrakezdhessen mindent. Ennek természetesen Joe annyira nem örül. Csakhogy Sam nem éppen a megszokott módját választja a családegyesítésnek, legalább is nem azt a módját, ami a mi bolygónkon megszokott.

Az Xtro több szempontból is egy érdekes darab. Egy kisköltségvetésű produkcióról van szó, és ez teljesen meg is látszik rajta. Mind a trükkök, mind a forgatókönyv tekintetében érezhetőek a hiányosságok, ugyanakkor az is jól tetten érhető, hogy a készítők elég komolyan vették ezt a projektet. Olyan egyedien furcsa és kreatív ötletek vannak ebben a filmben, amiket még a mai Hollywood is megirigyelhetne, és amik nem véletlenül okozhattak anno megannyi szorongással töltött éjszakát egyes nézőknél. Ezek a rémálomba illő epizódok viszont nem mindig alkotnak koherens egészet a zavaros cselekménnyel, és a szintén remek alapkonfliktus kibontásával. De menjünk csak szépen sorjában, kezdve a pozitívumokkal.

Régi igazság, hogy a kevés pénz nagy kreativitásra kényszeríti az alkotókat, és ez itt sincs másként. Még ha néhány trükkön vagy maszkon meg is látszik az idő vasfoga, azt azért kijelenthetjük, hogy a stáb ilyen téren is odatette magát. A különböző kreatúrák és mutációk igazán pofásra és emlékezetesre sikerültek. A bevezetőben látható kis négylábú szörnyeteg már a film ikonikus alakjává vált az évek során, ráadásul megannyi földönkívüliekkel foglalkozó műsor is leközölte a róla készült képet, mint „hiteles” anyag. Még a gyengébb megvalósítású lényeknek is van egy olyan groteszk bája, amit egyszerűen nem tudunk nem a sötét szívünkbe zárni. Néhány látványos és visszataszító gyilkosságot is kapunk, az ínyencek nagy örömére. Viszont a külcsín mellett nagyon fontos szerepet tölt be itt is a hangulat. A készítők egy rendkívül sötét és nyomasztó atmoszférát hoztak létre, amit nagyjából az egész film alatt sikerül is fenntartani. Ezt támogatja meg a minimalista szintetizátor alapzene is, ami elsőre talán furcsa választásnak tűnhet, de tökéletes kiegészítése a groteszk jelenetek sorának. Ezek elegye egy nagyon sötét és elborult rémálmot eredményez, ami, még ha manapság nem is mondható teljesen ijesztőnek, azért jó pár bőr alá kúszó pillanattal ajándékoz meg, amik könnyen belerághatják magukat az agyunkba. Még ha valaki esetleg elégedetlenül áll is fel a film után, az a néhány zavarba ejtő képsor biztosan örökre belé fog égni. A nyomasztó alaphangulat különösen fontossá válik, ha a furcsa kreatúrák és gore mellet figyelembe vesszük a film fő témáját is. Ugyanis a sok vér és földönkívüli elfajzás közepette egy családi dráma körvonalai bontakoznak ki. És ezt a témát meglepően jól dolgozzák fel. Nem kezelik félvállról a szétesett családok és az újra beilleszkedni próbáló családtag problematikáját, és a karakterek lelkivilágának a mélyére ásnak. Persze senki ne várjon Oscar várományos filmdrámát, de az eredmény így is magáért beszél. A színészek közül senki sem nyújt emlékezetes, vagy kiemelkedő alakítást, de játékuk így is hiteles, és az egymás közti feszültséget és lelki vívódást is jól sikerült átadniuk. Érdekesség, hogy a francia bejárónőt, Analise-t játszó Maryam d'Abo személyében egy későbbi Bond lányt is tisztelhetünk, aki itt még a karrierje elején az akciózások helyett beérte a könnyed meztelenkedéssel is, a férfi nézők legnagyobb örömére.

Sajnos a pozitívumai mellett az Xtro közel sem egy hibátlan darab. A film olcsósága több helyen rányomja bélyegét a végeredményre, amin azért sokat segít a hangulat és az erős alapsztori, de az összképet nem tudja teljesen megmenteni. A probléma részben a forgatókönyvben keresendő. A drámai szál teljesen működőképes, de a cselekmény többi része lapos, súlytalan, és néha érdektelenségbe fullad. Ennek egy részét néhány olyan karakternek a jelenetei is kiteszik, akik egyértelműen csak azért vannak a filmben, hogy később látványosan elhalálozzanak. Emellett pedig néhol teljesen értelmetlenné és zavarossá is válnak a látottak. A rémálomszerű, groteszk eseményeket a pozitívumoknál is megemlítettem, de néha eléggé átesnek a ló túloldalára is. Azt a részt például először egyáltalán nem tudtam hova tenni, amikor a kis Tony játékai idegen behatás hatására életre kelnek és embereket kezdenek ölni. Akármennyire is volt groteszk eddig a film, ez a földönkívülis, elrablós, testhorroros alapból eléggé kizökkentett, és a film végéig is heves szemöldökráncolásra késztetett. A történet előrehaladtával jó néhány jelenet között így is nehéz volt fenntartani a koherens kapcsolatot, de itt már folyamatosan veszítünk el minden fogózkodót. A végére azért kapunk egy eléggé sötét és hatásos befejezést, de a végeredmény így is felemás.

Az Xtro egy nagyon furcsa film, aminek erényei elvitathatatlanok, és remek szórakozást is tud nyújtani, de legalább ennyire fárasztó is néha. Kultstátusza teljesen érthető, de összességében így sem annyira erős, hogy egy ligában játsszon a valóban legendás horrorokkal. Tipikusan az a fajta film, amit az emberek vagy utálnak, vagy szeretnek. A keményvonalas horror rajongóknak mindenképpen ajánlott (legalább is azoknak, akik még nem látták). Mindenki más viszont óvatosan próbálkozzon, mert itt már tényleg az egyéni ízlés dönti el, hogy ki mennyire képes befogadni ezt a nyomasztó rémálomfüzért.

5/10

K-ED: 1982 számos, mára klasszikussá érett produkciókat adott ki magából. Szárnyas fejvadász,  E.T., a földönkívüli, A dolog, Poltergeist, vagy éppen a most reneszánszát élő Halloween harmadik felvonása, a Boszorkányos időszak, mind-mind, egytől-egyig igazi gyöngyszemek. Azonban van még egy film, ami ebben a nagy dömpingben szépen elsikkadt, és csupán pár éve kezdte újra felfedezni a nagyközönség, majd kultstátuszba emelni. Jelen alanyukról, a hivatalosan három részt (Magyarországon négyet, de erről később) megélt XTRO című filmről van szó, amely tavaly egy, a 35. évforduló alkalmából frissen felújítva, kibővített tartalommal és extrákkal megpakolt Blu-ray kiadásban jelent meg Angliában, felfedezve magának egy újabb korosztályt. Murdock szerkesztőtársam jóvoltából olvashattátok a „sima” verzióról szóló kritikát, én viszont egy teljesebb képet, afféle all-in-one-t szeretnék adni erről a filmről és a nemrég megjelent különleges kiadásáról, sok-sok háttérinfóval megspékelve. Következzen (majdnem) minden, amit az XTRO-ról érdemes tudnotok.

Kezdjük a történettel, ami faék egyszerű: a szerető családapa, Sam játszik a víkendháznál a kisfiával, Tonyval, mikor a semmiből felbukkan egy idegen űrhajó, és beszippantja a férfit. Eltelik három év, apuci újra felbukkan, de mintha nem ugyanaz a személy lenne. Időközben feleségének, Rachelnek új párkapcsolata lesz, azonban a kisfiú nem képes elfogadni a pótapukát, az igazi faterját szeretné visszakapni. Az édesapa felbukkanása nem várt fejleményeket szül: mivel elrablói gyökeresen átváltoztatták, eltökélt szándéka, hogy kisfiát is magával vigye oda, ahonnan érkezett, és senki nem akadályozhatja meg tervében.

Az 1976-os Harmadik típusú találkozások kellő lökést adott az idegen inváziós filmek iránt, így ’82-re már az Alien, majd A dolog is kellően előkészítette a terepet a XTRO számára, a direktor Harry Bromley-Davenport mégis a ’78-as Testrablók támadásához szereti hasonlítani művét. Mivel Davenport szkriptíróként kezdte pályafutását a Suttogó félelem című thrillernél, így az XTRO-ért forgatókönyvíróként (és egyben rendezőként, zeneszerzőként és producerként) is ő felel, illetve a hivatalos két folytatás szintén az ő kezei közül került ki, így mondhatjuk, szerelemprojektről van szó. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nevetségesen alacsony összegből, mindössze félmillió dollárnyi fontból készült (ez mai árfolyamban nézve 1.5-1.8 milka), és amit összehozott belőle Davenport, minden tiszteletet megérdemel. Hiába a kis költségvetés, semmi panaszunk nem lehet sem a vizuális effektekre (erről később), sem a színészi alakításokra, ugyanis az összes szereplő és mellékkarakter rendkívül jól van megírva, és olyan átéléssel játsszák szerepeiket, hogy a kasztingolás csillagos ötöst érdemel.

Érdekes, hogy a filmnek nincs igazán főszereplője, a játékidő során felváltva kapjuk az olyan jeleneteket, ahol hol az egyik karakter, hol a másik szereplőre kerül a film hangsúlya. Bár a színészek a későbbiek folyamán nem értek el igazán nagy sikereket (egyedül az anyukát, Rachelt játszó Bernice Stegers kapott kisebb-nagyobb szerepeket pályafutása során, például a Négy esküvő és egy temetésben vagy a Szép reményekben), ebben a filmben remek alakítást nyújtanak. Az aggódó anya őrlődését és kétségbeesését szeretett fia, férje és mostani párja iránt minden cselekedetében és mimikájában érezzük. Kisfia, Tony (Simon Nash) is rendkívül okosan fogja fel egyes jelenetbeli szerepét, és nem találjuk kirívónak a játékát. Az édesapának, Sam-nek (Philip Sayer) viszont kettős szerep jutott: egyrészt ő képviseli a szerető apukát, másrészt a belsőleg megváltoztatott férfit, aki az idegenek által áttranszformált kinézetét és módszereit felhasználva magával viszi a kisfiút. Említést érdemel a mostoha Joe (Danny Brainin) is, akinek egészen addig elhisszük a rendes pótapa és szerelmét féltő élettárs szerepét, míg fény nem derül a velük egy háztartásban élő francia au-pairrel, Analise-zel (a gyönyörű Maryam d'Abo) való viszonyára. Utóbbi karakter szolgál a film erotikus vonaláért, főleg az évfordulós kiadásban rendkívül sokszor és sokat láthatunk belőle, férfitársaim legnagyobb örömére.

Az XTRO, bár 1982-ben készült, és az év decemberében került moziba Angliában, viszonylag csendes hírverést kapott, így a két hónappal későbbi, Amerikában bemutatott verzióhoz a forgalmazó New Line Cinema már egy kisebb ámokfutást rendezett a moziknál: a filmben látható négylábú lényt alakító pantomimest felkérték, hogy promotálja a filmet. Tim Dry, aki az XTRO-ban alakítja az idegent, ugyananazon sminkben rohangált a new yorki mozik előterében, nyakában egy, a film címét ábrázoló táblával, frászt hozva az emberekre. Apró trivia, hogy a film munkacíme „Judas Goat”, azaz „Júdás kecske” volt, utalva a plakátokon és borítókon szereplő lényre. A reklám sikeres volt, és az XTRO nem hangos, de mérsékelt sikert aratott a mozikban, viszont az emberek és a fesztiválok felfigyeltek rá, így a novemberi, II. Fastasporto nemzetközi fantasy filmfesztiválon a legjobb vizuális effekt kategóriában elhozta az első díjat. Ennek ellenére a nemrég elhunyt híres amerikai filmkritikus, Roger Ebert nagyon lehúzta a filmet, egy gusztustalan, visszataszító alkotásnak írta le, aminek elkészültére semmi mentség nincs, és egyetlen csillaggal pontozta az ötből. Elismerhetjük, hogy van egy-két logikai bukfenc és megvalósítási hiba a filmben: gondolok itt például arra, hogy az elrablás óta eltelt 3 évben Tony semmit sem változott külsőre, illetve a szomszédnéni meggyilkolása is enyhén komikusnak hat. Az IMDb-n jelenleg 5.6-on áll, de mint tudjuk, az amerikaiak furcsa népségek, így nem teljesen érthető ez az alacsony pontszám (bár tény, hogy van, aki túlzottan groteszknek és elvontnak tartja), mégis az úttörőként ható vizuális világa, a nyers erőszak ábrázolása és maga a negatív kicsengésű története elfeledteti a mű esetleges hibáit.

Mivel a cenzúra miatt az XTRO-t számos változatban adták ki, az angol és amerikai (és vegyük ide a német verziót is) moziváltozat kissé eltért egymástól: néhány jelenet sorrendjét megváltoztatták, kibővítették vagy megcsonkolták, de a leglátványosabb változás a film végét érintette: az angol eredetiben a film úgy ér véget, hogy Sam és Tony eltűnése után Rachel hazatér a lakásba, és rábukkan a Sam által otthagyott keltetőre. A tojásokból egy tucat Tony-másolat kel ki, akik mosolyogva körbeveszik az asszonyt, egyféle boldog befejezést adva a történetnek. Az amerikai verzióban ezzel szemben már a pesszimistább végkifejlet volt látható: Rachel megtalálja a keltetőt, és az egyik tojás vizsgálata közben abból kikelve egy csápszerű lény vágódik a nő arcába, utalva ezzel A nyolcadik utas: a Halálra. Ez a verzió került később mindkét földrészen a videokazettás megjelenésre, majd a 2005-ös DVD-megjelenésre is, ám azon már látható volt a szelídebb befejezés is az extrák között.

Érdekesség azonban, hogy korántsem ez a két verzió szerepelt volna az eredeti vágásban. Az executive producer, Robert Shaye túlzottan zsúfoltnak érezte ezen jeleneteket a filmben, amely egyébként így is elég nyomasztóra és keserédesre sikeredett. Shaye a filmet úgy szerette volna befejezni, hogy azzal a jelenettel érjen véget, mikor Rachel Samék eltűnése után a mezőn kétségbeesve leül a fűre. Pár verziót így is vágtak meg, és néhány tesztvetítésen eleinte ekként mutatták be a kész művet, azonban a rendező Davenport nem érezte elég erősnek ezt a befejezést, így az ő akarata érvényesült, és pár hónappal később már a durvább jelenettel kiegészülve került mindenhol bemutatva és megjelentetve. A mostani, 35. évfordulós kiadáson mindhárom változat (illetve pontosabban négy, lásd később) megtalálható, de alapértelmezettként ott is a csápos végkifejlett kapott helyet.

A rengeteg újravágott kiadásnak „hála”, ideje volt egy átfogóbb kiadványt szentelni a filmnek, amely az eddigi legteljesebb élményt tudja nyújtani a nézőknek. Habár már az 1983-as VHS-megjelenéskor voltak apróbb változások a moziban bemutatotthoz képest, a későbbi, különféle DVD-kiadásokon még több vágást eszközöltek, ami végül a 2017-es, évfordulós kiadásnál teljesedett ki. Hogy csak pár dolgot említsek a teljesség igénye nélkül, íme egy gyors lista a legszembetűnőbb történeti és tartalmi változásokról (a vizuálisakat külön tárgyalom):

Az eredeti, ún. nyers moziváltozat 79 perces volt, ez az amerikai premiernél már felkúszott 82 percre, amely tartalmazta az említett passive-endinget, majd további jeleneteket hozzápakolva és kiegészítve jelent meg tavaly a Blu-ray-en szereplő 87 perces verzió.

Kibővítették Tony és Rachel reggelizős jelenetét: Tony a katonájával játszik az asztalnál, amiért Rachel leszidja.

Kibővítették a dzsipes jelenetet, amikor Joe és Tony az autójukkal az erdei házba tartanak, ahol épp Sam szerelmeskedik Rachellel.

Hosszabb lett az a jelenet is, mikor Rachel az erdei házba lépve szemügyre veszi a viskó állapotát, majd bemegy a konyhába és ablakot nyit.

Egy teljesen új jelenet is bekerült: Joe az apartmanban körülnéz és megeteti a papagájt.

Több meztelenkedést kapunk Analise-től is, a DVD-ből komplett kivágott részeket emeltek vissza az évfordulós kiadásba.

Bár fennen hirdetik, hogy az XTRO-nak négy féle befejezése van, amelyek meg is találhatóak a lemezen, ám a valóságban ez csupán három szkénát takar. A Tony-klónos jelenet, az ún. Alternate Ending aláfestő zenéje különbözik a két változatnál: az új kiadásban egy szintetizátorfutamot hallhatunk a zongorakíséret helyett, amelyet Davenport viccesen a „szintetizátorok üvöltésének” nevezett el.

Továbbá még rengeteg apró kis bővítés történt az évfordulós kiadásban (szám szerint 18), de ezek a legfőbb mozzanatok.

Térjünk át a képi világra, amely szintén jelentős ráncfelvarráson esett át: Legszembetűnőbb változás az egész film színeinek erősebbé tétele, amely egyrészt dícsérendő, mert eltűntették az eddig kissé fakóbb képkockákat, viszont így újabbakat idéztek elő. Míg a speciális effektek már a 2010-es éveknek megfelelő látványvilággal rendelkeznek, a régi, bedigitalizált kópiák szemcséi és képhibái ellenben nagyon elütnek a kezdeti minőségtől. A párducos jelenet szinte rikít a fekete-fehér kontrasztjával, ám Sam megszülésénél és a játékbábok életre keltésénél ellenben nagyon jót tett a javítás. Az viszont kész csoda, amit a hangsávval műveltek: mivel a forgatáskor csupán monóban sikerült a hangot rögzíteni, ezt már a 2005-ös DVD kiadásra feltuningolták Dolby Surroundra. Már akkor is csodálkoztunk, mire képes a technika, na de hogy a Blu-ray kiadásra már DTS-ként került rá az eredetiből feljavított hangsáv, és amennyire tisztán és élesen szól minden egyes kis háttérzaj, az tényleg a remasterelés csúcsa.

Ha még mindez nem lenne elég, essen pár szó az évfordulós kiadáson szereplő extrák közül néhányról, melyek elég mély betekintést engednek a film elkészítésébe. Az Xploring XTRO című, közel egy órás filmecskéből kiderül például, hogy Davenport és Tim Dry alkották meg a lény kinézetét, Bernie Stegers (Rachel) négy napig nem tudott aludni a premier után, és hogy a második részt már közvetlenül az első után elkezdték forgatni, de pénz hiányában csupán két jelenetet sikerült felvenni. Szó esik a két folytatásról is (XTRO – The second encounter és XTRO III – Watch the skies), továbbá az a régóta pletyka is megerősítést nyert, hogy rebootot kap a széria: ezt maga Davenport erősítette meg egy külön filmecskében. Az XTRO – The Big One (XTRO – Az egyetlen) címre keresztelt alkotás már előkészítési fázisban van, sőt, a tesztfelvételek is elkezdődtek, amelyek láthatóak is a korongon, így ha minden jól megy, 2020-ban megjelenik a kész film, természetesen Davenport rendezésében.

Ha már pletykánál tartunk, elterjedt, hogy az XTRO szerepelt az angol hírhedt 72-es listában. Ezen lista olyan filmek gyűjteménye, amelyek Nagy-Britanniában nem forgalmazhatónak minősültek a filmbéli tartalom miatt, például Fulci Zombija vagy Deodato Cannibal Holocaustja, illetve D’Amato Absurdja is helyet kapott rajta. Tény, hogy a listában valóban rajta volt a film, azonban a 3. szekcióban szerepelt, ráadásul a vágatlan változatról volt szó, amelyet a forgalmazó a hatóság kérésére eltávolított a kínálatából, így eljárás sem indult ellene, a filmet így 1987-ben levették a listáról. Akit bővebben érdekel ez a lista, a SPOILER gomb alatt megtalálhatja a pontos leírását.

{spoiler}A DPP lista története: az ún. undorító filmekről (angolul "video nasties") szóló listát az angliai korhatárbizottság állította össze, amely kezdetben 72 filmet tartalmazott. Ezen filmekben az esetek többségében valódi állatkínzással és / vagy a nőkkel szembeni túlzott erőszakkal teli jelenetek voltak, amelyek mindegyikét a BBFC (az angol engedélyezési bizottság) bizonyos fokig súlyosnak tartotta. A DPP-listát először 1983. júniusában tették közzé, melyet havonta módosítottak, mivel az ellenük indított büntetőeljárások sikertelenek voltak vagy lezárásra kerültek. 39 film ellen sikeresen indítottak eljárást az Obszcén Kiadványokról szóló törvény alapján, melynek eredményeképp ezek közül néhányat később újravágtak, majd utólag jóváhagyták a kiadását. A fennmaradó 33 tételt vagy nem vádolták, vagy sikertelen büntetőeljárások zajlottak le ellenük. Számos film rövid időt töltött a listán, mert a büntetőeljárást lezárták röviddel a közzétételt követően, vagy a büntetőeljárást nem volt érdemes lefolytatni.

A filmek nagy része további vitákat váltott ki az 1980-as évek elején a videoboltokban árusított eredeti kiadások borítójával is. Hacsak másképp nem jelezték, az összes filmnek 18-as karikával jelöltnek kellett lennie, és egy piros színű átlátszó fóliával kellett lefedve lenniük.

A DPP-lista először egy, majd további két részre tagolódott: 2. és 3. szakasz. Az 1. szakaszban szerepeltek azok a filmek, amelyeket szinte azonnal betiltottak és a legsúlyosabb szankciókat kapták, mind az alkotók, mind a forgalmazók. Ilyen volt az Absurd, az SS Experiment Camp, a Köpök a sírodra vagy a Cannibal Holocaust, és ez a lista a 72 tétellel bomlott további két részre. A 2. pont alatt lefoglalt címeknél a forgalmazót bűnvádi eljárás alá vonhatták obszcén anyagok terjesztése miatt. Ha az eljárás sikeresen lezajlott, a kereskedőket és az alkotókat megbüntethették vagy bebörtönözték, majd a filmet hivatalosan is obszcénnak nyilvánították, vagyis azt nem lehetett értékesíteni az Egyesült Királyságban. A 2. szakaszban szereplő filmek közül 39-et sikeresen bíróság elé állítottak és betiltottak. A 2. szakaszban szereplő film közül 33-nak sikeres volt a büntetőeljárása, ám nem kaptak véglegességig tartó büntetést. Ezek a filmek ezt követően a listáról a 3. szakaszba kerültek. A 3. szakaszban szereplő címeket "kevésbé obszcén" jelzővel kellett megjelölni és el kellett kobozni, és míg a kereskedő együttműködött a hatósággal és elismerték, hogy az általuk forgalmazott filmek obszcének, megmenekülnek a büntetőeljárástól. A 33. törvényszekció szerint a 2. szakaszban érintett, büntetőeljárás alatt álló filmek automatikusan a 3. szakasz részévé váltak, és a rendőrség még mindig lefoglalhatta a későbbiekben. A fő különbség a 2. és 3. szakasz között az, hogy a 2. szakaszban lévő disztribútorok automatikusan bíróság elé állíthatóak voltak, viszont ha a 3. szakaszban szereplő filmekről a forgalmazó lemondott és eltávolította a kereskedelmi folyamatból, semmiféle büntetőeljárást nem indítottak ellene. Végül a lista feleslegessé vált, amikor a 2001-ben a már modernebb Videoszabályozási törvény hatályba lépett, így 2001 óta több film is a listáról megjelenhetett. Érdekesség, hogy rövid ideig a Mechanikus narancs, a Gyerekjáték 3 és az Ördögűző is szerepelt a listán. {/spoiler}

Habár Davenport vállaltan lopkodott innen-onnan, mégis sikerült egy teljesen egyedi varázst kölcsönözni ennek az őrült sci-fi horrornak. Semmi esetre sem remekmű, de örülünk, hogy ilyen filmek léteznek. Ez az a fajta film, amely vagy egy életre elrettent az újbóli megtekintéstől, vagy szimplán imádni fogod. Egy brutális leereszkedés a teljes őrületbe, amelyet a színészi játék, a gyomorforgató jelenetek és a fantasztikus képi világ, no meg a teljesen felújított különleges effektek csak jobbá tesznek. Eltelt 36 év, és ismét eljött az idő, hogy kultikus sci-fi horror váljék belőle.

8/10

IMDb | mafab