Az évad negyedik epizódja a párkapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Főhőseink egy olyan rendszer részesei, ami 99,8 %-ig garantálja, hogy segítségével megtalálják az igazit.

A nyitójelenet Amy és Frank első találkozója, aminek keretei között megismerkedhetünk a rendszer működésével. Minden résztvevő rendelkezik egy érintő képernyős eszközzel, ami adatokat gyűjt az adott személyről, és ezt felhasználva újabb és újabb partnerekkel hozza össze őket. A létrejött kapcsolatok hossza előre meg van határozva, amit a résztvevők egy kézmozdulattal meg is nézhetnek. Ha az idő lejár akkor szakítaniuk kell, előbb azonban nem lehetséges (ezalatt az idő alatt egy számukra kijelölt házban kell élniük). Ráadásul az eszközön keresztül kapcsolatot tartanak az ún. „Coach” -al, ami egy mesterséges intelligencia és mindig biztosítja őket, hogy megtalálják a nagy Őt, illetve a szabályokról is tájékoztatást nyújt.

Amy és Frank számára 12 órányi együttlétet határoztak meg, így az idő lejártával szakítani kényszerültek. Ezek után végigkövetjük vergődésüket kapcsolatról kapcsolatra. Frank-nek egy évig kell együtt lennie Nicola-val, akivel még csak nem is szimpatizálnak egymással. Amy pedig több hónapig lakik együtt egy számára vonzó, de szokásai miatt rendkívül idegesítő férfival. Azonban a rendszer által szervezett közös összejövetelen főszereplőink találkoznak, és rájönnek, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Ez a rendezvény az ún. Párosítási Nap, amikor a gép összehoz egy olyan párt, akik teljesen egymáshoz illenek. Így tehát egy beszéd erejéig szemügyre vehetjük, hogy milyen egy „tökéletes pár” a rendszer szerint. Miután Frank és Amy borzasztó kapcsolatai véget érnek, újra összehozza őket a rendszer, de ekkor megfogadják, hogy nem nézik meg mennyi idejük van hátra…

Ennek a résznek a legerősebb tulajdonsága egyértelműen a színészi munka, Georgina Campbell (Amy) és Joe Cole (Frank) között nagyon jól működik a kémia. A történet kapcsán azonban több kérdés is felmerül: Mit dolgoznak az elkerített komplexumban élő emberek? Mi történik a külvilágban? Lehet, hogy ez csak egy szimuláció? Mi történik, ha a szabályokat valaki megszegi?  Ez majdnem az egész játékidő alatt kidolgozatlanságnak tűnik még annak ellenére is, hogy ehhez hasonló kérdések a főszereplőkben is felmerülnek. Az epizód alatt hangsúlyosak olyan jelenségek, mint amikor az emberek kapcsolatból kapcsolatba hajszolják magukat majd, ha a másikból mindent kiszipolyoztak tovább állnak. Ez egyéjszakás kalandokon és évekig tartó együttléten keresztül is bemutatásra kerül. Illetve felmerül a megszokás, vagy valamilyen külső tényező összetartó ereje a párkapcsolatokban. Ezen kívül előrevetíti azt, hogy a jövőben már annyira sem fognak az emberek törődni egymással, hogy saját maguk ismerkedjenek, udvaroljanak vagy esetleg szakítsanak, hanem mindent egy program fog majd elvégezni helyettünk. Továbbá a - „Vajon kell-e keresni a nagy Ő-t vagy jön magától?”; Egyáltalán létezik-e vagy csak megfelelő kompromisszumok léteznek? – és hasonló kérdések is terítékre kerülnek. Persze, mindenki máshogy vélekedik ezekről és én sem szeretem, ha a számba adják a konklúziót. Azonban itt mindegyik téma csak lóg a levegőben és egyik sincs részleteiben kidolgozva. Kicsit olyan érzésem volt a Hang the DJ-vel kapcsolatban, hogy túl sokat vállaltak a készítők és ennek ára az, hogy a korábbi évadokban már megszokott katarzis elmarad. Külön ki kell térnem az utolsó öt percben bekövetkező fordulatra. Szerintem többet ártott, mint használt, bár azt elismerem, hogy a történet alatt felmerülő kérdéseket megválaszolta. Cserébe viszont erőtlen volt és elcsépelt.

Nem értem mi történt a Black Mirror háza táján. Hol maradnak azok a velőig hatoló már-már provokatív részek, amelyek miatt szeretjük ezt a sorozatot? A vége felé olyan érzésem kezdett lenni, mintha egy romantikus sci-fit néznék. Szerinem sokkal többet lehetett volna kihozni akár a disztópikus információgyűjtő Tinderből, akár a párkapcsolatok elértéktelenedéséből. Ettől függetlenül a „Hang the Dj” egyáltalán nem volt rossz (ezt leginkább a színészeknek köszönhetjük), csak hiányzik az a végtelenül elkeserítő társadalomkritika, amit a Black Mirror felvállalt és ami a védjegyévé vált.

6,5/10