Bár még csak az év első negyedében járunk, már most biztos, hogy az idei listáról sem fognak elmaradni a Netflix égisze alatt készült horrorfilmek. Remek előfutára az alapjáraton angol készítésű, de svéd tájakon és mitológiában játszódó The Ritual, ami egyrészt tekinthető A barlang férfi szereposztású testvérfilmjének, másrészt kárpótolhat mindenkit, akit megtévesztett A boszorkány marketingkampánya.

Direkt nem néztem utána a film alaptörténetének, előzetest sem láttam, csupán annyit olvastam, hogy a rendező a svéd mondakörből merített, ezért egy folklór horrorra számítottam, de az összképet látva szerintem abszolút nem ezért készült el.

Négy volt egyetemi szobatárs, barátok a nyarat Svédországban töltik, túráznak a csodás hegyvidéken, de nem jó kedvükből. Egyik barátjuk fél éve vesztette életét egy bolti rablás következtében a másik szeme láttára, aki képtelen volt segíteni neki, ezért gyötri is a bűntudat. Kegyeletből, a gyász feldolgozásának segítése céljából, elhunyt társuk tiszteletére teszik meg az eltervezett utat, de a fák között lapul valami. Valami hatalmas és kegyetlen, ami szép lassan egyesével elkapja őket.

A barlanggal való párhuzam szerintem nem véletlen. Az alapszituáció és központi, kiinduló problémahelyzet is ugyanaz. A főhősök mintegy utolsó esélyként, barátságuk és csapatuk összetartásának érdekében, a természetben keresik az összetartó erőt. Természetesen a történtek feldolgozása nemhogy nem könnyű, de folyamatos feszültséget szül. A film nyitójelenete rendkívül merész és elgondolkodtató, hisz végignézzük, ahogy elvileg két jó barát közül az egyik, első látásra cserbenhagyja a másikat. De ha a kezdeti, kötelező felháborodott erkölcsi önigazolás után továbbgondoljuk a tragédiát, elgondolkozhatunk, hogy vajon mi mit tettünk volna? Aki nem élt át hasonló szituációt, csak feltevésekben gondolkodhat, de egyáltalán nem biztos, hogy abban a pillanatban nem fagynánk-e le, vagy nem lenne erősebb az életösztön és mentenénk inkább a magunk bőrét. A központi figura tehát nem elítélhető, szorongása, bűntudata szerintem abszolút átérezhető.

Persze a film követi a bevett paneleket és az eltévedés után furcsa, elhagyatott, boszorkányságra utaló házba térnek be a szereplők, majd a szörny módszeresen levadássza őket. A filmvégi, minimális mitológiai magyarázat is szerintem inkább hivatott erősíteni azt az elgondolást, hogy a szörny igazából az ember teremtménye. Már a megjelenítésénél törekedtek a készítők, hogy a felépítése átláthatatlan legyen, az emberi felfogással összeférhetetlen pont, amilyennek a bűntudatot, a szorongást érezhetjük. Szerintem a The Ritual remek metaforája mindennek, illetve magának a gyásznak, a sötétben, fák között lappangó, felismerhetetlen veszélynek, ami vagy elkap és felemészt, vagy szembeszállunk vele.

De nemcsak a mondanivaló és a költői megközelítés szempontjából kiemelkedő darab a film, hanem a kivitelezés tekintetében is. A zenei aláfestést szintén A barlanghoz tudnám hasonlítani, idegtépő, de abszolút nem fülsértő, inkább zajokból komponált hangulatteremtő és európai folklórt idéző zene. Viszont az operatőri munka konkrétan zseniális. Egy darab jump scare sincs benne, ami annak tűnik, az sem az, mert vagy fényekkel, vagy stagnáló képekkel érik el az idegek pattanásig feszülését. A tajgai táj tökéletes választás volt és minden egyes jellemzőjét kihasználják a félelemkeltésre. A sok, ugyanúgy kinéző fa között már-már várjuk mi fog megmozdulni, mi ólálkodik a fenyők között, akár képzelhetjük is, hogy valami mocorog, de ha mégsem, akkor sem tűnik hatásvadászatnak, csupán mi is odaképzelhetjük magunkat.

Mindenkinek lelkesen ajánlom, de főleg azoknak, akik vágynak valami különleges, metaforikus és rideg horrorra, ami képes elejétől a végéig feszülten  tartani az atmoszférát.

10/10

IMDb l mafab