Az idei járvány, és karantén helyzet sok más terület mellett a filmvilágot is rendesen próbára tette. Nem csak premierek elhalasztására került sor, de a szigorított intézkedések miatt a betervezett forgatásokat is meg kellett szakítani, vagy bele sem lehetett egyáltalán kezdeni, így az elmúlt időszakban lényegesen kevesebb újdonság jutott el a nézőkhöz. Ám, mint azt tudjuk, az igazán elkötelezett és elszánt alkotók egy ilyen helyzetben is meg tudják találni a kiskapukat, és a legkisebb lehetőségeket is, hogy kiélhessék alkotói vágyukat, és létrehozzanak valamit. Ezt a mentalitást követte Rob Savage rendező is, és a kényszerű karantén helyzet körülményei között készítette el Host című filmjét.

Hat barát, akik otthonaikban töltik a karantént, elhatározzák, hogy egy kis unaloműzés és izgalomfokozás gyanánt egyik este, egy médium segítségével tartanak egy közös szeánszot, egy konferencia beszélgetés keretein belül. A társaság többsége persze nem nagyon veszi komolyan az egészet, rendesen el is poénkodják a dolgot, holott a médium kellően kihangsúlyozza, hogy tisztelettel kell bánni a szellemekkel, és a túlvilág dolgaival. A tiszteletlen bolondozásnak meg is lesz az eredménye, ugyanis valamit még is csak sikerül áthozni a túloldalról, ám ez a lény nagyon úgy fest, hogy egyáltalán nem egy barátságos entitás.

A Host több szempontból is egy érdekes darab. Ha lebontjuk a körítést, és magát az alapot, plusz a cselekményt nézzük, akkor láthatjuk, hogy itt egyáltalán nem egy újszerű, jól kidolgozott ötlettel állunk szemben, hanem egy egyszerű, plusz tartalom nélküli, és sokszor látott elemekből építkező horrorról van szó. A sztori a tipikus „fiatalok megidéznek egy gonosz entitást, ami tizedelni kezdi őket” sémán alapul, amit már ezerszer láthattunk. Nincs különösebb fordulat, vagy csavar, többnyire már agyonhasznált sablonokból építkezik a film, és a legtöbb esemény is előre kiszámítható. Plusz érdemi tartalomról vagy mondanivalóról ne is álmodjunk, ami van, az egy botegyszerű kis horror sztori. Ám ami a Host legnagyobb bravúrja, hogy még így is egy kellemes és szórakoztató kis horrorfilm. A története valóban nem egy nagy eresztés, viszont a film ezzel tisztában is van, tudja mit vállalt magára, hogy mit akar elmesélni, és ezt a feladatát tisztességesen el is végzi. Nem akarja túlvállalni magát felesleges plusz szálak és nagy csavarok bevonásával, vagy világmegváltó mögöttes tartalmak és üzenetek beszuszakolásával, hanem megelégszik a maga kis egyszerűségével. Ez az attitűd pedig a játékidőn is meglátszik. A film nem több mint 57 perc. Az egy órát még csak el sem éri, de erről a rövidségről könnyen meg is tudunk feledkezni, és így tényleg csak annyit kapunk, amennyire feltétlen szükségünk van, mind ezt egy viszonylag feszes tempójú cselekményben. És bár a legtöbb hasonló, botegyszerű film könnyen válhat felejthetővé, vagy egyenesen pocsékká, a Host esetében van két komponens is, ami megmenti ezen lehetőségektől. Egyrészt, ahogy említettem, a film tisztában van saját egyszerűségével, és csak is kizárólag ezen egyszerű tartalmával foglalkozik, kellő odafigyeléssel, és így ami van, az tisztességesen is van prezentálva számunkra. Ám ehhez hozzáadódik egy sokkal lényegesebb komponens, mégpedig a rendező és a stáb odaadása. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egy végtelenül egyszerű és banális sztoriból valami élvezhetőt sikerüljön megalkotni. A mai filmgyártás egyik rákfenéje a futószalagon gyártás, amikor sorra egymás után dobálják ki ugyanazon egy kaptafára készült filmeket, és ennek eredményei pedig egy rakás lélektelen és érdektelen fércmű, vagy csak szimplán oké darabok, amiket pár nap után könnyen el is lehet felejteni. Gyenge, rossz, vagy egyenesen kritikán aluli filmek régen is készültek, de még azok esetében is sokszor érezhető volt egyfajta lelkesség és elkötelezettség, hogy a készítők meg akarták csinálni a filmjüket és szívvel-lélekkel dolgoztak rajta, függetlenül attól, hogy milyen lett végül. Ám ez a hozzáállás még a legrosszabb fércműveket is képes feltölteni egy egyedi ízzel és minimális élvezeti faktort nyújtani. És Rob Savage is ezzel a fajta lelkesedéssel állt neki filmjének, és ez a fajta szeretet és odafigyelés a végeredmény minden képkockáján tetten érhető. Még ha végtelenül egyszerű sztorival és sablonokkal építkezik is, ezekből nem egy kínos vagy semmilyen erőlködés lett a végeredmény, hanem egy nagyon is élettel teli, és saját stílussal és identitással rendelkező film.

Ez a lelkes hozzáállás szerencsére a színészeken is érzékelhető. Viszonylag kevésbé ismert, vagy alig ismert színészekről van szó, akik eddig főleg rövidfilmekben, sorozatokban bukkantak fel, vagy ha volt is nagyobb játékfilmes szereplésük, ott is csak mellékszerepekben. Viszont ebben a filmben mindegyikük játéka teljesen hiteles és átérezhető, és valamennyiüket sikerül megkedvelnünk. Tényleg olyan, mintha pár barátot néznénk, akik tényleg évek óta ismerik egymást és ez a „virtuális” kémia abszolút működik közöttük. Így sokkal személyesebbé is válik az élmény, pláne amikor megjelenik a gonosz entitás, és elkezdi terrorizálni őket. És ami a vicces, hogy a korábban említett sablonosság a horrorelemekre is érvényes, de még ennek ellenére is hatásosak tudnak lenni. Az utóbbi évek szellemes horror terméseiben felsorakoztatott, kiszámíthatónak is nevezhető ijesztgetések és jump scare-ek rendre előkerülnek itt is, de itt még is valahogy működőképesek tudnak lenni, a maguk szúk kereteik között. Tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni, a legegyszerűbb ijesztéseket kapjuk meg, de ezeket még is sikerül ízléses és hozzáértő módon tálalni, aminek köszönhetően még a legósdibb ijesztéstől is őszintén meg tudunk rémülni egy pár pillanatra. Ehhez hozzásegít a korábban említett személyesség is, hiszen a szereplőkért tényleg őszintén tudunk aggódni, és érdekel, hogy mi lesz velük. Mindez megteremt egy sajátos atmoszférát is, ami egy valóban hátborzongató tónust tud kölcsönözni a cselekménynek.

Mindezek mellett a film egyik legnagyobb bravúrja kétség kívül a technikai megvalósítása. A körülményekből fakadóan a Host cselekménye is végig egy képernyőn játszódik, ahol a többiek webkameráin keresztül követhetjük nyomon a történteket. Hasonlót láthattunk már a Keresés és az Unfriended esetében is, és azt már azóta tudjuk, hogy ez az elem még inkább rá tud játszani a személyesebb hangvételre. Ám itt ez még jobban kiegészül az aktuális karantén helyzetre való reflektálással is. A film konkrétan ez alatt az időszak alatt készült, és ennek következtében is valósult meg ezzel az online, egy képernyőn játszódó megoldással. A szereplők meg is említik több alkalommal, hogy most ez zajlik körülöttük a világban és ők is ezért szorulnak most rá erre a megoldásra. És ha valamiben, ebben tényleg megmutatkozik a rendező, Rob Savage kreativitása, hogy egy olyan helyzetben, ami a teljes filmvilágot térdre kényszerítette, ő kihasználta azt, és a nehézségekből előnyt kovácsolva elkészítette a saját kis horror szösszenetét, ami képes volt egy kis kellemes borzongást vinni ezekbe a bizonytalan időkbe, és bizonyította, hogy a művészetet és a kreativitást nem lehet bezárni.

A Host egy teljesen korrekt, kedvelhető, és szórakoztató kis horrorfilm. Nem egy világmegváltó alkotás, de nem is ez volt vele a cél. Az unalmas éjszakákra egy tökéletes kis borzongató élményt tud nyújtani, amire rövid játékideje is alkalmassá teszi, és ezt a funkcióját maximálisan el is látja.

6/10

IMDb