Előre is szeretnék szólni, hogy mivel egymáshoz kapcsolódó folytatásokról olvashattok, így kénytelen vagyok spoileres lenni.

The Grudge - Átok (2004)
Rendezte: Takashi Shimizu

2001-ben megkezdődött a horror remake-ek újhulláma, mikor Gore Verbinski megrendezte a Ringu amerikai változatát, A kört. Ezután természetesen nem kellett sok idő, hogy még több ázsiai filmhez nyúljanak hozzá. Nyilván a Ju-on sem maradhatott ki. A Columbia Pictures vette meg a jogokat, a produceri székbe Sam Raimi került, a forgatókönyvet pedig Stephen Susco írta meg. Emellett még Christopher Young is kivette a részét a zenekomponálásból. A rendezést viszont úgy gondolták, hogy a széria atyjára bízzák, Shimizu pedig úgy néz ki, nagyon jól elboldogult az amerikai stábbal, és nagyon jól jött neki az a 10 millió dollár. Na de nézzük is magát a filmet.

Ha egyszerűen akarnám elmagyarázni, akkor ez a Ju-on: The curse és A harag első részének ötvözete. Mivel a két film egyes történetei teljesen megférnek egymás mellett, így ez nem is zavaró. Főszereplőnk itt Karen (Sarah Michelle Gellar – Tudom, mit tettél tavaly nyáron, Sikoly 2, Buffy sorozat), aki egy cserediák-programban vesz részt, hogy a Japánba utazó barátjával lehessen. A főiskolán szociálismunka-gyakorlatot tanul (na, honnan is ismerős ez?), ahol aztán kap egy megbízást. Az egyik önkéntesüket kell helyettesítenie, aki már két napja nem ment be dolgozni. Itt is egy idős nőt kell gondoznia, ám itt természetesen amerikai családot kapunk, ami részben indokolt is, hiszen Karen nehezen tud alkalmazkodni a szokásokhoz és a nyelvhez. A házban több furcsaságot is észlel. Itt is megtalálja a szekrénybe zárva a kisfiút, valamint az öreg nő szobájából itt is előbukkan egy fekete árny - ami itt jelenleg hajból tevődik össze -, viszont ez is amilyen feszültre sikeredett, olyan bénán lett kivitelezve maga a szellem.

Ezek után pedig a szokásos eseményeket látjuk. Szintén bepillantást nyerhetünk a család életébe és múltjukba. Miért kellett ilyen messzire költözniük és milyen nehézségeik adódnak. Rengeteg jelenetet is átemeltek az eredetiből, mint a feleség ágya mellett megbújó kisfiú, a takarós jelenet, illetve személyes kedvencem, az állkapocs nélküli lány, ami itt már ezerszer jobban lett kivitelezve. De természetesen a lépcsőn lemászó Kayako is benne van, ami kifejezetten bizarra sikeredett.

Ami tetszett, hogy a film képi világa és hangulata japános, és mivel a helyszín itt is Tokió, így több minden maradt meg az eredeti filmből. Természetesen itt kapunk városképeket is, valamint az emberek szokását is bemutatják nekünk.

Mindezek ellenére sajnos a film nem tökéletes. Az eredeti filmekből néhány rossz dolgot is átvett, például azt, hogy nincsenek karakterek. Igaz, hogy a fejezetekre bontott történetmeséléstől megváltak, még így is érezni annak hatását. Két kiemelkedő szereplő van: Karen és egy nyomozó, Nakagava (Ryo Ishibashi - Meghallgatás, War) de valahogy ők sem kapnak kellő súlyt. Karen csak úgy van, és a történtek után elkezd nyomozni. Bár tény, hogy neki a többi „kolléganőjével” ellentétben elég nyomós oka van: nem akar meghalni. Nakagava pedig személyes okokból kezd nyomozni a ház után, ám mire ez kiderül… Emellett a stúdió kivágott több jelenetet is a végleges filmből, amit, őszinte leszek, nem tudom miért kellett. Igaz, hogy az egyik jelenetet Ctrl+C - Ctrl+V átemelték A haragból, de a színészeknek hála sokkal jobban sikerült, de sajnos ezt már csak YouTube-on nézhetik meg azok, akiket érdekel.

Továbbá megkapjuk a professzor történetét is, akit nem más, akit Bill Pullman játszik, igaz, olyan unott arccal, hogy nem lehet túlságosan komolyan venni. Apropó színészi játék. A stáb nem vészes, ám nem nevezhető kifejezetten jónak. Ez persze részben azért van, mert legtöbbjüknek nem jut elég játékidő. A házaspárt alakító William Maphoter (Mission Impossible 2) és Clea DuVall (American Horror Story: Asylum) még egész hitelesek, Jason Behr (Roswelle sorozat, Sárkányok háborúja) Karen barátjaként, viszont olyan, mintha nem is lenne. Teljesen jellegtelen a figurája, de még a színész sem erőlteti meg magát. Továbbá, mivel ez egy Raimi-film, így a kötelező Ted Raimi-cameo is helyet kapott, aki igazából a szokásos mimikájával dolgozik, vagyis teljesen jó.

Dramaturgiailag a filmmel nincs gond. Kiküszöböltek minden nagy hibát, és végre itt láthatjuk magát a házban történt gyilkosságot is. Ugyanis az eredetiben semmit nem tudtunk a halál körülményéről, itt viszont egy rövid kis flashbackben megnézhetjük mi történt.

Zene terén is kifejezetten jó a film. Christopher Young a Hellraiser első részéből lehet ismerős egyeseknek. Hasonló dallamot komponált a filmhez, bár érződik, hogy igyekezett japánosra megírni. A főcímdal mindenesetre karakteres lett.

Összességében szerintem sokkal jobb, mint az eredeti filmek, hiába ugyanaz a történet, valahogy jobban sikerült megírni. Az ijesztőnek szánt jelenetek hatásosak, valamint Shimizu még arra is ügyelt, hogy Kayakót és a fiút, Toshiót ugyanaz a színész játssza el.

IMDb | mafab

The Grudge 2 – Átok 2 (2006)
Rendezte: Takashi Shimizu

Az első résznek a nyitó hétvégén közel 40 millió dollárt, azaz majdnem a négyszeresét sikerült visszahozni, az összbevétel pedig több mint 110 millió dollár lett, így várható volt a folytatás, amire nem is kellett sokat várni.

Mivel az első rész vége egy olyan fordulatot tartogatott, amit még egyik korábbi film sem feszegetett, így várható volt, hogy egy alternatív folytatást kapunk. Karen húga, Aubrey (Amber Tamblyn – Isteni sugallat sorozat, A felvonó)  az anyjától megtudja a hírt, hogy Karen kórházba került, miután felgyújtott egy házat, amiben a barátja meg is halt. Aubrey, mivel nincs túl jó viszonyban nővérével, nehezen sikerül meggyőzni, hogy menjen el, de ugyebár a család mindenek felett. A kórházban viszont azzal szembesül, hogy rendőrök őrködnek az ajtajánál. A helyi hatóságok ugyanis úgy vélik, Karen szándékosan ölte meg a barátját, mikor felgyújtotta a házat. A kezdeti idilli találkozás azonban hamar átmegy eszelős kántálásba, ami végül Karen ágyhoz szíjazásához vezet. Az este természetesen nem telik nyugodtan, és Karent máris terrorizálni kezdik a szellemek, ami egy egészen pofás kis üldözős jelenetbe torkollik, mígnem meghal… Aubrey ez után elhatározza, hogy addig nem megy haza, amíg ki nem deríti, miért halt meg. Ebben segítségére van egy oknyomozó újságíró, Eason (Edison Chen – Szigorúan piszkos ügyek 1-3), akiről kiderül, hogy ő mentette ki Karent a házból.

Ez így, gondolom, nem hangzik túl érdekfeszítőnek, ezzel viszont a készítők is tisztában voltak, így kapunk még két, párhuzamosan zajló történetet, amelyek alatt lesz időnk izgulni. Az egyik történetben három gimnazista lány tortúráját követhetjük végig. Allyson (Arielle Kampbell – Hívatlan vendég) még nem illeszkedett be az iskolába, így folyton két „vagány” lány után lohol, Vanessa (Teresa Palmer – Eleven testek) és Myuki (Misako Uno) után, akik ezt kihasználva elviszik a házba egy jó kis ijesztgetésre. A tréfa nem úgy sül el, ahogy tervezték, és ezután őrájuk is rátörnek a látomások és egyéb finomságok.

A harmadik történet pedig érdekes módon Chicagóban játszódik. Itt egy tipikus amerikai család életét követhetjük nyomon, amiben az apuka beköltözteti új barátnőjét. Ez természetesen a legkisebb fiúnak, Jake-nek (Matthew Knight) nem tetszik, ám még aznap este beköltözik a szomszédjukba egy család, akik ijesztően viselkednek. Ezzel együtt pedig megkezdődik a terror, ugyanis valamilyen rejtélyes okból náluk is megjelennek a szellemek.

A három, látszólag teljesen elkülönülő történet végül egy nagyon szép egésszé áll össze. Stephen Susco zseniális munkát végzett, amivel egyszerre tisztelgett az eredeti széria több fejezetből álló narratívája előtt és korrigálta azok hiányosságait.

A feszültségkeltő jelenetek, ha lehet, még kreatívabbak, bár itt is visszanyúlnak az eredeti filmhez egy-két jelenet erejéig. Ilyen például az irodás, asztal alá bújós jelenet, de megkapjuk a serpenyős agyonütést és az újságpapírral betakart ablakot is.

A film már jóval gyorsabb ütemben zajlik, igazából minden jelenet tartogat számunkra valami sokkolást, viszont ennek hátulütője, hogy a fokozatos félelemkeltés a háttérbe szorul. A történet ennek ellenére sokkal érdekesebb lett, és hála a több szálon futó narratívának, elég változatos is. Nem egy szereplő kálváriáját kell végignéznünk, aminek hála a többi karakter is nagyobb teret kap.

A színészi játék változatlan. Szintén nincs kiemelkedő, viszont ripacsokat sem látni. Igazából két színésszel volt bajom. Az egyik Amber Tamblyn, aki végig olyan fejet vág, mintha a rendező a tudtán kívül rabolta volna el a forgatásra, és be lenne tojva. A másik pedig Matthew Knight. Persze, megmagyarázható azzal, hogy még kisgyerek volt a film forgatásánál, de mivel ő az egyik főszereplő, így rohadtul zavaró, hogy még egy egyszerű sírást vagy félelmet sem tud előadni. Nagyon rossz. Rajtuk kívül viszont egy kiemelkedően rossz színészt sem tudok kiemelni. Aki viszont tetszett nekem, az Teresa Palmer, és mielőtt még azt hiszitek, hogy azért, mert egy igencsak mutatós öltözős jelenetben megmutatta a formás kis testét, akkor szólok, hogy nem (bár azért én is férfiból vagyok). Az ő játéka nekem kifejezetten tetszett. Az arcán nagyon jól tükröződött a félelem, és hiába játszott méhkirálynőt, még így is szimpatikus volt számomra.

Apropó, bármennyire is számítotok rá, nincsenek fedetlen keblek. Igen, a japánok fehérmájúságából arra gondolhatunk, hogy legalább a japán csajnak lesz egy villantása, ám sajnos ez nem így történt. A lányokra viszont gondoltak, így az egyik jelenetben a háttérben megcsodálhatják az egyik férfi szereplő hosszas zuhanyozását. :D

A kidolgozottabb forgatókönyvnek hála, már a karakterek is életszerűek lettek. Ezek közül egyértelműen Aubrey emelkedik ki, aki egy tipikus önfejű hisztis luvnya, de természetesen a történtek megváltoztatják, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy egészen szimpatikus lesz nekünk.

Viszont bármennyire is dicsérem a filmet, nem mehetek el a problémák mellett. Az egyik a szereplők furcsa döntései. Ha ti látnátok a házban a halott nővéreteket, akkor utánamennétek? Naná, hogy nem. Itt viszont pont, hogy utánamennek, mert csak… De arra sincsen magyarázat, hogy a nagyvárostól jóval messzebb élő, koszos házban lakó japán papnő mégis hogy a francba tud folyékonyan beszélni angolul, miközben korábban a kórházban a képzett nővérek nem beszélték a nyelvet?

Ezek mellett igazából nem tudok rosszat mondani a filmről. Megkockáztatom, hogy még jobb is, mint az első rész, már csak az eredeti forgatókönyv és a további titkok kiderítése miatt is. De szigorúan csak a műfaj rajongóinak tudom ajánlani, akik kedvelik a japán, illetve ázsiai horrort, mert bárhonnan is nézzük, ez még mindig egy ízig-vérig japán alkotás.

IMDb | mafab

** The Grudge 3 - Átok 3 (2009)**
Rendezte: Toby Wilkins

A második rész anyagilag nem könyvelt el sikereket. A nyitó hétvégén a 30 millió dollárból csak 20 millió jött vissza, világszerte pedig 70 milliót sikerült összeszednie, ami szintén nem sok. Így nem csoda, hogy Shimizu visszalépett a produkciótól, mint rendező, és csak producerként ügyelt a filmre. A rendezői széket így Toby Wilkins kapta, akinek sok rövidfilm és sorozatepizód mellett egyetlen horrorfilmje készült, a 2008-as Tüske, amihez még nem volt szerencsém. De ez még nem minden. Stephen Susco is visszalépett, a helyére Brad Keene került, akinek ezen kívül a Gyilkos bennünk és a The Gravedancers című filmek köthetők a nevéhez. Mondhatni, nem valami csalogató címek, de még bizakodhattunk benne, hogy kapunk valami emlékezetes lezárást. Sajnos nem, ugyanis ez egy szörnyű moslék.

Akik követték a Horror-Mirrort, azok olvashatták Purga egyik, igencsak jogos cikkjét arról, hogy milyen a legtöbb trilógia befejező része. Nos, ez tökéletesen beleillene a listába, mivel ez valami iszonyatos merénylet, nem csak az első két rész, hanem úgy alapjáraton az egész horror műfaj ellen.

A filmünk azzal kezdődik, hogy Jake kórházban van, és orvosok kezelik. Ám egy este megtámadják őt a szellemek és kitöri minden csontját. Fasza! Jó kis kezdés. Ám ezután olyan lejtmenetbe megy át a film, ami után a Ne légy áldozat és az Ifjúsági református műsor a pulzusodat az egekbe küldi. Mint az sejthető, most abban a társasházban játszódik a történet, ahol Jake lakott. A szellemek olyan erősek lettek ugyanis, hogy képesek más helyeket is megszállni. Ezzel még nem is lenne probléma, de olyan ötlettelen és érdektelen az egész, hogy az ember elgondolkodik, hogy mégis minek forgatták ezt le?

A szereplők borzalmasak. Kapunk egy háromtagú családot, amiben a szülők meghaltak, így a legidősebb báty, Max irányít mindent. Továbbá van még egy szőke hisztis tyúk, Lisa, aki mindenáron tovább akar tanulni, és a kis hugica, Rose, aki kötelező jelleggel asztmában szenved. Mert ugye horrorfilmben csak olyan kislányok szerepelhetnek, akik súlyos betegségben, illetve traumában szenvednek… Max a főbérlő, aki igencsak ki van akadva, mivel a lakók folyamatosan elköltöznek szó nélkül (na vajon miért?), és ennek következtében úgy néz ki, kirúgják a munkahelyéről. Emellett az idősebbik Lisa legjobb elfoglaltsága, hogy a barátjával végigszexeli az üres lakásokat.

De, hogy legyen valami izgalom is, felbukkan egy japán nő, Naoko, aki ismeri az átkot, és tudja, hogy a házba költöztek a szellemek. Meg is vesz egy lakást, majd elmondja, hogy ő a halott nő, Kayako húga, aki ismeri az ördögűzés fortélyait, és megpróbál megkísérelni egy szertartást. Emellett meg Jake orvosa is elkezd nyomozni az ügyben, mivel a halála elgondolkodtatásra késztette, hogy talán igazat mondott a halott nőről és a fiúról.

Sajnos bármennyire is jól hangzik, nagyon unalmas egy film lett az Átok 3. Ez leginkább annak köszönhető, hogy tele van üresjáratokkal, amelyekben igazából csak egy családi drámát kapunk, ami nagyrészt kimerül annyiban, hogy Lisa el akar menni továbbtanulni, hogy legyen egy jó szakmája, amivel segíthet eltartani a kishúgát. Max viszont ennek nem örül, mert szerinte önző dolog, hogy el akar menni tanulni. Értitek, a húga önző, mert szeretne sikeres, jól fizető állást találni, viszont ő maga nem önző, amiért jóformán magához láncolja a szegényt… Ebbe inkább ne menjünk bele, mert agyhúgykövet kapok.

A színészi játék valami kritikán aluli. Olyan szarok itt a színészek, hogy ha nem tudnám, kik álltak a film mögött, azt hinném, hogy egy Asylum-féle folytatást látok. Az ijesztőnek szánt jelenetek csak megerősítik ezt a feltételezést. Csak egy példa: ha látunk egy falfehér kisfiút a lépcső korlátján, akkor leállunk vele beszélgetni? Még egyszer kihangsúlyozom, egy FALFEHÉR KISFIÚ, akiről ráadásul senki nem tud semmit, mert, mint kiderült a film elején, egy kisfiú sem lakik már a házban.

Ezt még tetézik a logikátlanságok is, mint például az, hogy Naoko mégis mi a palacsintába tekert lótúróra várt annyi éven át az szelleműzéssel? Vagy hogy Jake orvosa, mikor a bekamerázott intézetben menekül a szellemektől, akkor mégis hol a bús francba vannak a biztonságiak, akik a monitort figyelik? Oké, értem én, hogy ők nem látják a szellemeket, de azért azt csak látják, hogy a doktornő valami elől menekül. Sorolhatnám még a hibákat, de legyen elég annyi, hogy ez egy unalmas, klisés, ezerszer látott, horrornak nevezett celluloid hulladék.

Egyetlen pozitívuma az a vége, ami elég ütősre sikeredett, bár a Kayakót játszó új színésznő végig olyan fejet vág, hogy simán oda lehetne biggyeszteni egy Brazzers-logót. A végén látható értelmetlen lezárást meg inkább hagyjuk is. Meg azért akad egy-két ötletes jelenet, de mivel maguk a szellemekkel kapcsolatos ijesztgetésekből kevés van, és sokszor otrombán újrahasznosít a korábbi két filmből, így ez kevésnek bizonyul. A színvonalról egyébként sokat elárul, hogy itt már csak csupa B listás színész van, és a legnagyobb húzónév a Jake orvosát játszó Shawnee Smith (Fűrész).

Összegezve, részemről az amerikai remake-ek kenterbe verik az eredeti filmeket, de azt javaslom, hogy csak az első két részt nézzétek meg.

IMDb | mafab

(További részek a sorozatból: Ju-on Part 1, Ju-on Part 2, Ju-on Part 4, Ju-on Part 5 + Újabb előzetes a Ju-on: The Finalhoz)