Újabb vendégcikk érkezett! Murdock folytatja a Phantasm-széria bemutatását. Nagyon köszönjük az írást!

Négy év szünet után Don Coscarelli elkészítette a sorozat lezárásának szánt negyedik részt. Az előző három film egy remek kis horroreposzt épített fel, aminek egy ehhez méltó befejezésre volt már csak szüksége. A rajongók nagy érdeklődéssel és elvárással telve tekintettek a negyedik epizód elé, aminek volt bőven mit elvarrnia. De nézzük, hogyan is sikerült ez a terv.

Mike menekülni kényszerül a Magas Ember elől, aki félig már az ő teremtményeivé hasonlóvá tette, és ezt a folyamatot be is akarja fejezni. Reggie pedig egyre kétségbeejtőbbnek látja helyzetét. Fogalma sincs, merre induljon tovább, hogy barátja nyomára leljen, és eközben a Magas Ember szolgái is a sarkában vannak, hogy kiiktassák őt. Mike viszont hamarosan egy elzárt sivatagos területre kerül, amit élőhalottak őriznek, és sehogy sem tud elmenekülni innen, vagy kárt tenni magában. Ráadásul már saját bátyjára, Jodyra is gyanakodni kezd, hogy talán ő is a Magas Embernek dolgozik, és csak csapdába akarja őt csalni. A területen pedig napról napra újabb dimenziókapuk nyílnak meg, ismeretlen okokból. Mike ezeken keresztül próbál valahogy elmenekülni, de sokkal fontosabb dologra bukkan, aminek köszönhetően talán megfejtheti a Magas Ember titkát, és meg is állíthatja őt. Amint Reggie is hamarosan megérkezik a helyszínre, a két barát együtt néz szembe ősi ellenségükkel, hogy végleg pontot tegyenek hosszas küzdelmük végére.

Nem kis feladat állt az Oblivion előtt, hiszen el kellett varrnia az első három filmben összekuszált szálakat, a felemás harmadik rész után is helyre kellett tenni az összképet, és mindezzel egy méltó és epikus lezárást kerekíteni az egésznek. Ehhez minden hozzávaló meg is volt teremtve. A humorból is rendesen visszavettek az előző rész után. Itt ismét sokkal komorabb és sötétebb a film hangulata. Persze ez az ismert szándékok miatt érthető is. És az is jelzi már ezt a helyzetet, hogy itt már tényleg csak a négy állandó főszereplőnk van, Mike (Michael Baldwin), Reggie (Reggie Bannister), a Magas Ember (Angus Scrimm) és Jody (Bill Thornbury). Illetve még van három mellékszereplő, de ők is csak pár jelenetben láthatók. A fókusz itt most tényleg ő négyükön van, körülöttük zajlik minden. És ennek köszönhetően egy sokkal személyesebb sztorit is kapunk (kapnánk). Itt most tényleg nem szembesülünk a Magas Ember útjának pusztításaival, hanem egy személyes párbajt láthatunk, minden civilizáció és kíváncsi szem elől elzárva. Látszik, hogy Coscarelli egy végső, epikus történetet akart összerakni.

A Phantasm 4 sajnos mindezek ellenére nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és még a harmadik részhez képest is alulmarad. A fő probléma itt is inkább a forgatókönyvben keresendő. Mert például magával a hangulattal nem lenne gond, abban tényleg érződik ez a komor, epikus végjáték érzet, még ha a horrorelemek itt sincsenek annyira a helyükön. Viszont a hozzárendelt történet nem nagyon áll össze. Kicsit olyan érzetet keltett bennem, mintha maga Coscarelli sem akarta volna megcsinálni ezt a filmet. Lehet belefáradt a végére, vagy már nem nagyon tudott mit kitalálni. Tényleg nem tudom. De ha tényleg valami ilyesmi volt a háttérben, akkor még az is jobb lett volna, ha vár egy-két évet, és összerak valami sokkal jobb történetet, mert így egy sótlan, üres, elnyújtott filmet kaptunk. Az előző résznél azt mondtam, hogy olyan, mintha sokat akartak volna rövid idő alatt elmesélni. Itt meg pont fordítva van. Hiába másfél órás a film, úgy érzem, hogy az a történet, amit hozzárendeltek, egy tévésorozat egyik epizódját tudta volna inkább kitölteni. Itt viszont ezt a keveset is szétnyújtják, hogy kitöltse a játékidőt. Pedig vannak azért jó ötletek, hogy működjön a dolog. Ilyen például az, hogy végre a Magas Ember eredetét is megismerjük. Továbbá a rendező még az első rész kimaradt és alternatív jeleneteit is beleszőtte a történetbe. De sajnos egyik sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy fenntartsa a teljes érdeklődést.

Ennek legrosszabb mellékhatása, hogy a film nagy része unalomba fullad. Csak történnek az események (nagy nehezen), de valahogy nem tud lekötni. Az üresjáratok is jobban megszaporodtak itt, amiket néha tényleg felesleges időhúzásnak érez az ember. Lényeges dolgokat is szeretnének elmesélni, de a Magas Ember eredetén kívül semmi érdemlegeset nem adnak át, és csak újabb kérdéseket hagynak maguk után a régiek mellett. Vannak jó pillanatok, de nem elég sok ahhoz, hogy megmentsék az összképet. De oké, a cselekményt háttérbe szoríthatjuk kicsit, hiszen ennek a résznek az esetében inkább egy karakterdrámáról van szó. Négy szereplőnk van, akik körül a cselekmény forog, de közülük is csak igazából ketten tudják menteni a menthetőt. Michael Baldwin színészi képességei azóta sem fejlődtek sokat. A történetben érzem a karakterének a drámáját, és a Reggie-vel és Jodyval való kapcsolatát, de Baldwin erőtlen játéka nem tudja úgy visszaadni, ahogy a készítők is szerették volna. Bill Thornbury pedig csak simán elmegy kategória. A filmet ilyen téren egyértelműen Reggie Bannister és Angus Scrimm menti meg. Főleg Scrimm, aki itt most kettős szerepet is játszik. Reggie már jóval megkeseredettebb figura lett. Már nem is viccelődik és szerencsétlenkedik annyit, itt már tényleg csak a leszámolás hajtja őt, hogy végre befejezze valahogy, és megmentse Mike-ot is. A Magas Ember zord és kegyetlen énje mellett pedig megismerjük az embert, aki egykoron volt.

{spoiler}Mert valaha bizony ő is az volt, mint itt kiderül. Ezekben a szekvenciákban egy megfáradt és elkeseredett öregembert láthatunk, aki dimenziókutatásaival próbálja valahogy legyőzni a halált, de egy ilyen kísérleti utazása során változik át a rettegett Magas Emberré, aki pont, hogy inkább a halál terjesztőjévé válik. Kevés ilyen jelenet van, de Scrimm ezekben is jól hozza a megkeseredett öreg tudós figuráját.{/spoiler}

Akárhogy is nézzük, a próbálkozás ellenére a Phantasm negyedik részét nem lehetett méltó lezárásnak nevezni. A sztori túl kevés volt ehhez, és jobban megnézve igazából nem is zárul le itt semmi. Mert néhány karakter sorsa révbe ér, az igaz, de a film utolsó jelenete pont, hogy nem egy epikus lezárást ad, hanem egy olyan cliffhangert, aminél tényleg úgy érzi az ember, hogy most lehetne ezt még csak igazán folytatni. Mintha Lucas lógva hagyta volna a nézőket a Birodalom visszavág után. Valahogy hiányzik belőle az a lelkesedés és lélek, ami az első három részt igazán élvezhetővé tette. Persze az igazi fanok ezt az epizódot is tudják szeretni, és megtalálhatják benne az értéket, a történet bizonyos pontjaiban és a karakterek sorsában, de abban szinte mindenki egyöntetűen egyetért, hogy ez minden volt, de nem méltó befejezése a szériának. A rajongók éveken át rágták is ezért Coscarelli fülét, hogy készítsen el egy ötödik filmet, amivel tényleg méltó módon zárhatja le a sorozatot. És hosszú idő után ugyan, de imáik végül meghallgattattak.

Értékelés: 5/10

IMDb | mafab