Gyermekkorom óta lenyűgöz szinte minden, ami groteszk vagy éppen szürreális. Valószínűleg ennek a furcsa vonzalomnak köszönhetően rajongok azokért a művekért és alkotókért, akik ezen irányzatok valamelyikében fogalmazták meg mondanivalójukat az elmúlt évszázadok alatt. Ezért tartozom azok közé, akik szeretik Marilyn Manson zenéjét és szövegeit – főleg a korai alkotásait, amik közül magasan kiemelkedik a szimplán csak zseniális Antichrist Superstar album –, Salvador Dalí bizarr képeit vagy Hans Rudolf Giger visszataszítóságában is gyönyörű, kifordult biomechanikáját. A filmipar számtalan lenyűgözően tehetséges alkotója közül pedig David Lynch nyugtalanító, álomszerű filmjeit – köztük a remekbe szabott Mulholland Drive című mozival. És akkor még nem is esett szó Howard Phillips Lovecraft vagy Edgar Allan Poe borongós, depresszív vagy éppen horrorisztikus írásairól. Ezen alkotók nevének már a szimpla említése is fel tudja kelteni a figyelmemet és képes kíváncsiságot ébreszteni bennem. Valami hasonló történt a Netflix kínálatában január közepén bemutatott, stop-motion technikával készített, The House című antológiájával kapcsolatban is, amikor egy amerikai testvéroldalunk cikkeit böngésztem át. Egy cím pedig lynch-i szürrealizmust, némi rettegést és – többségében – antropomorf állatok szerepeltetését ígérte. Nem is lehetett kérdés, hogy amint lehetőségem adódik rá meg is tekintem az alkotást és bár nem teljesen azt kaptam, amit a tengeren túli kollégák hangzatos címűkkel sugalltak, mégsem kellett csalódnom.
Az alkotás három történetet mesél el, melyek közös motívuma a címszereplő ház, ami bár földrajzilag eltérő helyeken és az idővonalon egymástól nagy távolságra lévő pontokon helyezkedik el, de mindig otthont kínál az olykor jobb sorsra érdemes lakóinak.
And heard within, a lie is spun – És hallat magáról a hazugság, amelyet szőttek.: Az első történet egy kislány – Mabel – meséje, akinek önértékelési problémákkal küzdő apja, Raymond, egy furcsa éjszakán elfogadja, egy titokzatos építész, Mr. Van Schoonbeek, nagyvonalú ajánlatát, mely szerint ingyen épít egy fényűző házat a négyfős családnak. A kezdetekben ajándéknak vélt csillogásnak azonban hatalmas ára van, a törlesztése elől pedig csak a gyermeki tisztaságnak lehet némi esélye elmenekülni.
Alapvetően érdekes történet, tökéletesen ábrázolt szimbolizmussal, mégis szerintem a három elbeszélés közül ez a leggyengébb darab. Túl sok kérdés marad a nézőben a mű megtekintése után. Személy szerint szívesen tudtam volna meg többet a szereplőkről, a múltjukról és a jelenükről egyaránt. Érzéseikről, gondolataikról. Nekem ez hiányzott. Klasszikusnak ható tanmese, a birtoklásról, a vágyról, hogy olyat tudhassunk a magunkénak, ami valójában sosem lehet igazán a miénk. Mindent feláldozva, hogy elérjük hűn áhított célunkat, miközben észre sem vesszük, hogy minden igazán értékeset elveszítettünk már. Sosem birtokoltunk. Minket birtokoltak… (75%)
Then lost is truth that can't be won – Akkor veszendőbe megy az igazság, amelyet nem lehet megnyerni.: A második történet főszereplője, egy antropomorf patkány, aki mindenét egy modern ház építésére, kialakítására és felszerelésére fordítja, abban a reményben, hogy befektetése idővel többszörösen megtérül majd és végre olyan élet várhat rá, amire igazán vágyott. A ház értékesítése azonban nehézkes, a hitelezői is türelmetlenek és még egy komoly rovarinvázióval is kénytelen megküzdeni. Ha mindez pedig nem lenne elég a totális kétségbeeséshez és a teljes összeomláshoz, akkor még egy nyugtalanító párossal is szembe kell néznie, akik különösen érdeklődnek a ház nyújtotta lehetőségek iránt.
Kétségkívül ez az antológia legerősebb és legelborultabb darabja. A főhős harca a világgal, majd a házzal végül pedig a hívatlan betolakodókkal remekül festi le egy, olyan személy portréját, aki minden erőfeszítésének ellenére is egyre jobban kisodródik a józanság határain túlra, ahol csak az őrület mélységes mély vermei várják, hogy törékeny teste végül viharban tépázott levélként aláhulljon. A bizalmas telefonbeszélgetések, a vágyott élet luxusának és a rovarok megjelenésének éles kontrasztja mind-mind erősítik a nézőben a megmagyarázhatatlan, kényelmetlen feszültség érzetét, amit végül a potenciális vásárlópáros megjelenése vés bele lelkünk mélyebb rétegeibe. Itt érződik talán leginkább a lynch-i inspiráció is. Ebben a mesében már nem is beszélhetünk a birtoklásról, a tulajdon utáni vágyakozásról, itt lehull a lepel. Nem a ház a fontos, hanem a főhős szerepe annak életében. Önmagával kell szembenéznie és elfogadnia a szörnyű igazságot. Ő nem lehet sem birtokos, sem kötelességtudó gondnok vagy maximalista eladó. Természetéből fakadóan nem lehet az. Hiszen nem más csak egy betolakodó, egy fekély. A ház testén és az egykor talán szebb napokat látott repedésekben meghúzódó szánalmas, visszataszító élősködő. Remek és végtelenül szürreális epizódja ez a filmnek, olyan elemi erejű szekvencia, ami amellett, hogy többrétegű értelmezésre is lehetőséget kínál, olyan zseniális alkotók stílusát is képes megidézni, mint Edgar Allan Poe vagy éppen Franz Kafka. Az érdeklődőknek már ezért megéri megtekinteni az filmet. (92%)
Listen again and seek the sun – Hallgasd meg újra és fordulj a nap felé!: Az utolsó mese a barátság spiritualitással átszőtt története, ezúttal macskák főszereplésével. Egy apokaliptikus áradás szinte mindent elpusztított az egykori város területén azonban Rosa apartmanja még mindig áll. Igyekszik mindent megtenni, hogy a szülőházát újra visszaállíthassa eredeti formájába, ehhez azonban pénzre lenne szüksége, amire sajnos nem számíthat bérlőitől, a halász Elias-tól és a hippi Jen-től. Azonban minden megváltozik, amikor a kis társaságba megérkezik Jen „lelki társa”, Cosmos, aki egy új élet reményét hozza el mindannyiuknak.
Igazán kedves történet a barátságról és arról, hogy a valódi otthonunk valójában ott van, ahol azok tartózkodnak, akik a szívünknek igazán fontosak. Ebben az epizódban szinte semmilyen nyugtalanító szekvenciát nem láthatunk, csupán egy transzcendes víziót, arról, hogy mi történik, ha ostobaságból, önzésből vagy szűklátókörűségünknek köszönhetően hagyjuk elsorvadni fontos kapcsolatainkat. Üdítő színfolt. Kellemes lezárása a műnek, amire az előzőek után szüksége is volt. (84%)
Mindent történet saját értékelést kapott, de szeretném összegezni ezt az igazán különleges és egyedi alkotást. Enda Walsh, dublini író, történeteit roppant tehetséges alkotók álmodták celluloidszalagokra. Emma De Swaef, Marc James Roels, Niki Lindroth von Bahr és Paloma Baeza, mind egyedi módon ragadták meg az adott történetet és prezentálták azt. A stop-motion pedig ebben az alkotásban is bizonyította létjogosultságát – annak ellenére is, hogy nem tartozik a kedvelt filmes technikák közé. Hiába körülményes és viszonylag költséges, vannak történetek, amiket csak ennek segítségével lehet filmes nyelvre fordítani. Nem is beszélve az egyedi hangulatról, ami a nézőkkel marad az alkotás megtekintése után is.
- Pro
- Mindhárom történet fontos mondanivalót közvetít.
- A második rész szürreális rémálma lenyűgöző.
- Remek karaktereket mozgat az alkotás.
- Kontra
- Bizonyos szegmenseiben lehetett volna merészebb is…
Pro | Kontra | 85% |
Mindhárom történet fontos mondanivalót közvetít. | Bizonyos szegmenseiben lehetett volna merészebb is… | |
A második rész szürreális rémálma lenyűgöző. | ||
Remek karaktereket mozgat az alkotás. |