Oh, Drakula. Egyszerűen nem lehet megunni a vérszívó gróf történetét. Valahogy csak előhozzák őt a sötét kastélya mélyéről, hogy új vért adjon a horrorfilmeknek és azon belül a vámpír zsánernek. (Amire nagyon ráfért már a vérfrissítés, mert ezek a tinivernyákolások csak kiszívták belőle az életet...) Úgy adódott, hogy idén már kaptunk egy marha jó újítást a Renfield alkotóinak köszönhetően. Most pedig felszállunk a hajóra, hogy a Demeter legénységével együtt szembenézzünk a megtestesült gonosszal.

A történet Bram Stoker regényének, 'The Captain's Log' című fejezetén alapulva egy kereskedőhajó hátborzongató történetét mutatja be. A legénység ötven jelöletlen ládát készül elszállítani Londonba. Hamarosan furcsa dolgok ütik fel a fejüket a fedélzeten, a matrózoknak pedig minden éjjel a túlélésért kell küzdeniük. Vajon célba ér a Demeter és ha igen, lesz-e még rajta valaki, aki elmesélheti, mi történt a viharos tengeren?

Nem fogok nagy titkot elárulni, amikor azt mondom, hogy imádtam ezt a filmet. Alapból nagyon vártam a történetet, különösen annak ismeretében, hogy André Øvredal prezentálja mindezt nekünk. A boncolás és a Scary Stories To Tell in the Dark vagy éppen Trollhunter baromi jó filmek egytől-egyig, melyek közös jellemzője a nagyon erős atmoszféra. Øvredal pedig itt sem hazudtolta meg önmagát, igazán erőteljes légkört teremtett. Fullasztó és kilátástalan volt az egész, nekem végig az Alien járt a fejemben, mert ott éreztem utoljára ennyire kiszolgáltatva magam.

Már a film elején közlik velünk a rideg tényeket és megmutatják a part mellett megtépázva hánykolódó Demetert, majd közlik, hogy senki sem élte túl az utat. Tehát az alkotók hűen követték a szellemhajóvá vált Demeter sztoriját és nem akartak hiú ábrándokat kelteni a nézőkben. Ez azért nagyon jó húzás, mert utána nyilván visszamentünk az időbe és szépen bemutatták nekünk a legénység tagjait. Akik között bizony volt kisgyerek is. Sikerült a szereplőket szimpatikussá tenni, különösen Eliot kapitány és Olgaren nőtt a szívemhez. Na meg persze Toby. Clemens-nél persze érződött az, hogy kipipálták a kvótát, de szerencsére jó lett a karakter, a funkcióját is megtalálták és szépen helyezték bele a sztoriba.

Mint mondtam a hangulatra nem lehet panaszunk. Mesterien építkezett a rendező és Tom Stern-nek köszönhetően igazán pazar látványban lehet részünk. A szürke és kék dominál leginkább, ezzel is hidegséget árasztanak a nézőkre. Hiába csillanak fel a melegebb színek, azok csak elterelésnek vannak. (Mondjuk nem csoda, hogy ennyire erős a képi világa a filmnek, hiszen Stern Clint Eastwood egyik állandó alkotótársa (A titokzatos folyó, Gran Torino, A dicsőség zászlaja...), valamint neki köszönhetjük Az ördögűzés Emily Rose üdvéért képeit is.) A másik, amit még ki kell emelni az a zene. Bear McCreary sem kispályás (The Walking Dead, Child's Play, Eli, Hell Fest, The Cloverfield Paradox, Black Mirror, Damien, Colossal..., hogy csak párat említsünk a filmográfiájából) és bizony itt is bizonyítja, hogy nagyon ért hozzá, hogyan erősítse a hátborzongató atmoszférát. A színészekre se lehet panaszunk, bitang erős volt a gárda (Corey Hawkins, Aisling Franciosi, Liam Cunningham, David Dastmalchian, Nikolai Nikolaeff, Stefan Kapicic).

A sztoriban rengeteg lehetőség volt, a Nosferatun kívül igazából soha nem foglalkoztak a filmesek azzal, hogy Drakula Londonba való utazását a vászonra vigyék, pedig bőven volt ebben horrorpotenciál, amit aztán Øvredal most ki is aknázott. Azért is tartom nagyon szerencsés választásnak, hogy ő foglalta el a rendezői széket, mert már A boncolásnál is láthattuk, mennyire ért ahhoz, hogy egy viszonylag rövidke cselekménnyel bíró történetből kihozzon valami egészen elképesztőt. Ami hat. A The Last Voyage of the Demeter pedig tényleg tud hatni a nézőjére és egyetlen percig sem éreztük azt, hogy csak húzzák az időt. Jól osztották be a játékidőt, azért pedig külön nagy pacsi, hogy Drakula nem a fess változatában jelenik meg, hanem bizony ritka ocsmány. Ez nem Gary Oldman, hanem Max Schreck reinkarnációja és rohadt félelmetes. Köszönjük ezúttal is Javier Botetnek, hogy ismét sikerült beköltöznie a rémálmainkba.

Nyilván a szereplőket nem mindig az eszükért szeretjük. Itt is hoznak jócskán ökör döntéseket, viszont tudunk szurkolni nekik és tényleg mellbe tud vágni egy-egy karakter elvesztése. Kegyetlenségben, vérben, sikolyokban és rémisztgetésben nincsen hiány. Tényleg át tudjuk érezni a kiszolgáltatottságot, a félelmet és a reményvesztettséget. Ez a film az ékes példája annak, hogy ha kellő kreativitással és a műfaj, valamint az adott zsáner iránti tisztelettel állnak hozzá az alkotók, akkor valami nagyon jót tudnak összehozni. Mindegy, hogy amúgy pontosan tudjuk, mi lesz a történet vége. Teljesen ki tudták védeni azt, hogy unalomba fulladjon a cselekmény, a szereplők között meg tudtuk találni a kedvencünket és nem csupán hangulatos, hanem vérprofi kivitelezésben láthattuk Drakula történetének ezt, az eddig mellőzött szegmensét. Egy dolgot sajnálok csak: hogy ezt nem láthattam moziban...

IMDb