1959-ben jelent meg Robert Bloch regénye, a Psycho. Alfred Hitchcock filmadaptációja a leghíresebb horrorok egyike lett. Az író 1982-ben jelentkezett a folytatással, a Psycho II-ben Bates megszökik egy szanatóriumból, apácának öltözve, és Hollywoodba készül, ahol éppen egy filmet forgatnak róla, s útja során jó pár áldozatot ejt ismét. Ennek a könyvnek nincs köze a filmhez - bár már az 1983-as folytatás előtt elkészült, a Universal Pictures egyáltalán nem kért a regényből, melynek egyik fő eleme a hollywoodi splatterek kritikája volt. A harmadik regény 1990-ben jelent meg Psycho House címmel, ennek sincs köze a 3. és 4. részhez, ráadásul Bates sem szerepel benne. (A filmekről szóló összefoglaló cikkünket itt olvashatjátok!)

Majdnem 30 év elteltével Chet Williamson író jelentet meg egy új Psycho-könyvet, ami az első két rész közti 20 éves időszakot öleli fel, főszerepben természetesen Norman Batesszel. A Psycho: Sanitarium című könyv 2016. március 1-jén jelenik meg. A borító után egy rövid részletet is olvashattok a könyvből!

Marie nővér épp Normannek mondott valamit, aki próbált nem odafigyelni. Ha túlzott érdeklődést tanúsított, vagy ne adj isten válaszolni próbált neki, hogy megköszönje az etetést, vagy csak elmondja, milyen finom volt a fasírt vagy a torta, Anya rögtön dühbe gurult, és ráordított. Nagyon utálta, amikor ordítozott. Nagy volt a csend, és nem is tudott volna elmenekülnie előle sehova.

Marie nővér letette a műanyag kanalat, és felvette a papírszalvétát. Norman szájához érintette, odanyomta mindkét oldalon, aztán letörölte. Jólesett neki, ahogy a vékony papíron keresztül érezte, hogy a nővér ujjai végigfutnak ajkain, mintha épp megcsókolná őt, és mikor az orra alá ért, mélyet lélegzett, hogy beszívja húsának illatát. Másodszorra már hallani lehetett, ahogy szippantott egyet, de remélte, hogy Marie nővér nem vette észre, ekkor azonban...

- Lotyó.

Norman megdermedt. Abbahagyta a rágcsálást, és figyelni kezdett, felkészülve a legrosszabbra.

- Norman! Valami baj van? - hallotta Marie nővér hangját.

Ismerte magát, mégis válaszolt volna, már nyitotta répával teli száját, pedig tudta, hogy óriási hibát követ el. De akkor már késő volt.

- Halljuk, Norman... Valami baj van?

Anya. Máris haragudott. Tudta, hogy bűnös gondolatai támadtak, miközben Marie nővér törölgette az ajkait. Nagyon is tudta. Anya mindent tudott.

- Na, valami baj van? Mondd csak meg ennek a szajhának, Norman. Mondd el neki, mennyire szereted, ha megérint! Ha az öledbe csorogna a nyálad, azt is letörölné, ugye? Szeretnéd, ha letörölné, te disznó kölyök!

• Anya, hagyd abba, kérlek!
• Hát ne gondolkozz ilyesmin, Norman. Az ilyen gondolataid miatt ölted meg azt a másik lányt, nem igaz? Nem kaphattad meg, hogy kielégítsed a piszkos fantáziádat, hát megölted, igaz?
• Anya, ez nem igaz! Te ölted meg, nem én!
• Ugyan, ha nem akartad volna, nem tetted volna meg. Ne engem hibáztass!
• Norman! - szólalt meg Marie nővér ismét - Már nem éhes? Eleget evett?

Norman nem válaszolt, inkább megint rágcsálni kezdett. A répa hangja hangosan ropogott fejében, elég hangosan ahhoz, hogy kiszorítsa anyát, aztán lenyelte az ételt.

- Rágcsálhatsz, de tudom, miket gondolsz, kisfiam. Mindig tudom.

Csak egy apró suttogásnak tűnt a fejében, de tisztán hallotta. Közben végzett az evéssel. Úgy hitte, Marie nővér mondott valamit a csokitortáról, és nagyon szerette a csokitortát, de nem akarta újra feldühíteni Anyát.

- Norman...

Megint ő?

- Norman, adjak...

Anya? Vagy...

- ... egy kis csokitortát?

Marie nővér. Hála istennek. És kért is tortát, ellenszegülve Anyának. Kinyitotta a száját, abban bízva, hogy Anya nem fogja a hangját hallatni.